2010. december 29., 09:212010. december 29., 09:21
\"Szerencsére végül egy nagyon jó szerződést sikerült kötni egy amerikai céggel. Az első mecscsem olyan volt, amilyen, az ellen a fiú ellen nem lehetett jobban bokszolni. A rekordom megmaradt, így összességében pozitívnak értékelem az esztendőt” - mondta a boxoló. Az amatőrként világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Erdei egy év kihagyás után november 21-én a kenyai Samson Onyangót győzte le egyhangú pontozással az egyesült államokbeli Atlantic Cityben. Erdei a Boksz Világszövetség (WBA) legfrissebb ranglistáján súlycsoportjában a második helyen áll. Ez azért érdekes, mert a vb-címvédő Bejbut Sumenov január 8-án, a WBO jelenlegi bajnokával, Jürgen Brähmerrel egyesíti övét. Ha a címegyesítő küzdelem eredményesen zárul, azaz a mérkőzés nem lesz döntetlen, akkor a WBA öve felszabadul, ugyanis az egyesített világbajnok „szuperbajnoki” státusba kerül. Ebben az esetben Erdei megküzdhetne az övért, mégpedig a ranglistát vezető spanyol Gabriel Campillóval. Erdei azonban inkább örülne annak, ha olyan klasszisokkal mérkőzhetne meg, mint Bernard Hopkins vagy a súlycsoport jelenlegi legjobbja, Jean Pascal. „Jó lenne valamilyen címmérkőzés, ismét világbajnoknak lenni, utána akár egyesíteni is. Ezek nagyon nagy álmok, de az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket” – tette hozzá a magyar öklöző.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.