Hirdetés

Lemondott Németh András szövetségi kapitány

Lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya azok után, hogy csapata csak a 11. helyen végzett a dániai világbajnokságon – jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke. Németh utódját januárban jelölik ki.

MTI

2015. december 16., 14:372015. december 16., 14:37

Noha van még esély arra, hogy az együttes ott legyen a március 17–20-i olimpiai selejtezőben, a 2014 februárjában kinevezett szakember nem folytatja a munkát.

Németh András elmondta: már a kiesés után elköszönt a csapatától. Azért akkor, mert most volt rá alkalma, most volt együtt utoljára a keret, a stáb. A leköszönő kapitány szerint a női válogatott a világ legjobb feltételei között készülhet, ám gond, hogy a felkészülésre nincs elegendő idő. Szerinte a következő kapitánynak úgy lehetne segíteni, hogy a keret tagjaival több időt tölthessen együtt, mint ami neki megadatott.

„Hibámnak tartom, hogy nem harcoltam jobban azért, hogy többet dolgozhassunk együtt. Ezen kívül túl sokat akartam taktikailag a társaságtól. Klubedzőként volt rá időm, hogy »beleverjem« a játékosokba, amit szeretnék, kapitányként azonban nem. Abban is kétségem volt, hogy a csapat az adott mérkőzés első tíz percében melyik arcát mutatja, jól kezd vagy rosszul” – tette hozzá Németh.

Megjegyezte: a lengyelek ellen rosszul kezdtek, de volt a csapatban tartás, és sikerült fordítani. Aztán Tomori Zsuzsanna és Görbicz Anita sérülése „elvitte a tartalékokat”, és ez is okozta a búcsút. Németh András még elmondta: 63 esztendős, nyugdíjas lesz, és a stresszes munka után most pihenésre vágyik.

Kocsis Máté jelezte: januárban döntenek az új kapitány személyéről: „Sok név van a kalapban már most, magyar és külföldi szakember egyaránt.”

A női válogatott a vasárnapig tartó vb-re azzal a céllal utazott ki, hogy harcolja ki egyenes ágon a riói olimpiai kijutást vagy pedig olyan helyet érjen el, amivel ott lehet a kvalifikációs tornán tavasszal. A játékosok még a vb előtt úgy fogalmaztak, hogy nekik a „belső mércéjük” magasabban van, szeretnének legalább elődöntőt vívni.

Ehhez képest a csoportküzdelmek során a válogatott történelmének legnagyobb vereségét szenvedték el Montenegrótól (32-15), majd – a házigazda dánok elleni sikert követően – az olimpiai kvóta szempontjából kulcsfontosságú hétfői nyolcaddöntőben kikaptak a lengyelektől. Így most már csak akkor vehet részt az együttes az olimpiai selejtezőben, ha Norvégia megnyeri a vb-t, Franciaország és Montenegró pedig a legjobb hét között zár.

Németh András szerződése eredetileg addig szólt, amíg van remény a riói kijutásra, a hétfői vereség után azonban Kocsis Máté úgy nyilatkozott, hogy sportszerű a szövetségi kapitánytól, ha lemond. „Szó sincs arról, hogy üzentem volna a kapitánynak vagy felszólítottam volna a távozásra. A személyes kapcsolatunk jó, sokat beszéltünk egymással. A kapitány maga döntött úgy, hogy lemond, ezt először a csapatnak mondta el a lengyelek elleni meccs után egyből, és én ezt a lépését sportszerűnek tartom – jegyezte meg az MKSZ elnöke. – Jó csapatunk van, Németh András mögött pedig komoly eredmények állnak. A kiesésünk szerencsétlen volt, szoros meccs után, két kulcsjátékosunk kidőlése után.”

A magyar válogatott világbajnokságon még soha nem ért el ilyen rossz helyezést, mint most Dániában. A női válogatott legközelebb március közepén vív tétmérkőzést, akkor kétszer is találkozik éppen a lengyelekkel Eb-selejtezőben (9-én vagy 10-én idegenben, illetve 12-én vagy 13-án). Az új szövetségi kapitány akkor mutatkozhat be.

Az MKSZ elnöksége korábban azt a célt tűzte ki, hogy a női és a férfiválogatott is vegyen részt a riói olimpián. A nőknek erre minimális esélye van, de a férfiaknak is bravúrosan kellene szerepelnie a januári lengyelországi Európa-bajnokságon, mivel lemaradtak az idén januári katari világbajnokságról.

Az olimpiák történetében 1976 óta van jelen egyszerre a férfi és a női kézilabda szakág. Leszámítva az 1984-es Los Angeles-i játékok bojkottját, mindig indult legalább az egyik magyar válogatott. Előtte pedig 1936-ban és 1972-ben rendeztek férfi tornát nyári olimpián, és azokon ott voltak a magyarok. Így ha Rióban nem szerepelhet egyik magyar csapat sem, akkor megszakadt a magyarok ötkarikás jelenléti sorozata.

A válogatottak kudarca azért is fájó, mert a sportág nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, ráadásul klubszinten nem maradnak el a nemzetközi sikerek. A Veszprém most már sorozatban jut el a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a Szeged is a földrész legjobbjai közé tartozik. A női vonalon a Győr tavaly és tavaly előtt BL-t nyert, az FTC pedig ugyancsak komoly erőt képvisel, és idén a Győr előtt megnyerte a magyar bajnokságot, és a BL-ben is menetel.

A társasági nyereségadó (TAO) és nagy szponzorok (például a négy nagy klubot névadóként is támogató MVM, Mol, Pick, Audi, Rail Cargo-Hungaria) révén soha nem látott összegek jutnak a kézilabdába, és az utánpótlásbázis is egyre nagyobb.

Kocsis Máté elmondta: a szövetség a korábbiaknál sokkal több pénzt tud szétosztani a klubok között, így aztán kérhet is tőlük (eredményeket). Arról még nem született elnökségi döntés, hogy például külön támogatják-e majd, ha a csapatok az eddiginél több magyar játékost foglalkoztatnának, illetve több időre engedjék el a válogatott részére a kerettagokat összetartásra. Hangsúlyozta, az erős magyar bajnokságba a külföldiek is szívesen jönnek, ám ezáltal magyarokat szorítanak ki a keretből.

Pálinger Katalin alelnök, korábbi kiváló kapus – aki Németh András segítője is volt – elmondta: ha a csapat nem jut ki az olimpiára, akkor új válogatottat kell építeni, erre lesz négy év, és ehhez vannak tehetségek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés