
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A házigazda japánok elleni 16-8-as sikerrel kezdte meg szereplését hétfőn a magyar válogatott a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság férfi vízilabdatornáján.
2023. július 17., 14:132023. július 17., 14:13
2023. július 17., 14:212023. július 17., 14:21
A japánok a harmadik negyed közepéig jól tartották magukat, ezt követően kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség.
Varga Zsolt együttese
majd pénteken az argentinokkal találkozik. A vb-ről a két döntős kvótát szerez a jövő évi párizsi olimpiára.
Ugyan nem telt ház, de a vasárnapi női játéknaphoz képest szép számú közönség – még néhány fős „keménymagja” is volt a hazaiaknak – fogadta a csapatokat, amelyek az előző két olimpián is találkoztak egymással, Rióban (17-7) és Tokióban (16-11) is magabiztos győzelmet arattak a magyarok.
amelynek első góljára közel két és fél percet kellett várni: ekkor Zalánki Gergő egy kapufás találattal csendesítette le a csarnokot. Az olasz Pro Reccóval egymást követő két idényben Bajnokok Ligája-győztes, balkezes magyar a következő támadásnál is megvillant, majd érkezett a hangorkánt okozó első hazai gól is. A japánok lefordulás után Adacsi Szeija szép ejtésével egyenlítettek, de jött a másik balkezes magyar bombázó, a 2017-es hazai rendezésű vb-n a legjobbnak választott Vámos Márton, aki Zalánkival ellentétben a rövidbe húzta vissza a labdát. A japánok egy védekezési hibát kihasználva egalizáltak, Vogel Somának nem volt esélye a közeli húzás ellen.
de Német Toni még egyenlíteni tudott a dudaszó előtt.
A második negyed elején újra Zalánki zúdított nagy erővel a hálóba, a túloldalon azonban a blokkoló kezek takarásában
Egy újabb távoli bombával ismét a japánok szerezték meg a vezetést, de a túloldalon egyéni megoldással egyenlített a magyar vb-rekorder, a kilencedik ilyen tornáján szereplő olimpiai bajnok Varga Dénes. A magyarok Nagy Ádám révén vették vissza az előnyt, így két negyed után 7-6-ra vezettek.
A harmadik negyed elején a csapatkapitány Jansik Szilárd is feliratkozott a gólszerzők közé, ötméteresből.
de a túloldalon Vámos azonnal válaszolt. A hazaiak kissé mintha fáradni kezdtek volna, Jansik közeli ejtéssel növelte háromra a különbséget, majd egy kiállítás után Varga Zsolt időt kért, de Zalánki közeli próbálkozását a japán cserekapus hárította.
A záró nyolc percre Lévai Márton is lehetőséget kapott a kapuban. A magyarok közül Angyal szerezte meg első világbajnoki gólját, majd Zalánki süllyesztette el a japán hálóőrt, ezt követően pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Jansikot.
A „dupla különbség” (14-7) Manhercz Krisztián első góljával alakult ki, a japánok viszont egy megpattanó labdának köszönhetően lezárták hosszabb gólcsendjüket. Elöl Varga könnyedén forgatta be emberét és lőtt a hálóba, majd Jansikot szolgálta ki finom mozdulattal. Hátul Lévai hátrányban védett nagyot, majd a japán cserekapus is bizonyított a végén.
Eredmény:
férfi vízilabdatorna, C csoport, 1. forduló:
Magyarország-Japán 16-8 (4-4, 3-2, 3-1, 6-1)
gólszerzők: Zalánki, Jansik Sz. 4-4, Vámos, Varga Dé. 2-2, Német, Nagy Á., Angyal, Manhercz 1-1, illetve Takata, Szuzuki 2-2, Adacsi, Inaba, Vatanabe, Okava 1-1
Magyarország:
Vogel - Angyal, Manhercz, Német, Zalánki, Varga D. Jansik Sz. - cserék: Pohl, Vámos, Nagy Á., Fekete, Vigvári Ve., Lévai (kapus)
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
szóljon hozzá!