
2013. március 11., 07:022013. március 11., 07:02
Amióta ugyanis a Ferencváros KEK-címvédő női kézilabdacsapata a helyi sportcsarnokban játssza nemzetközi kupameccseit, Dabason még nem rendeztek ennyire kiemelt kockázatú találkozót. És szinte ilyen fontosat se, hiszen a Bajnokok Ligája második csoportkörének 5. fordulójában a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim volt az ellenfél. A román csapatot idegenben, valamint a Krim Ljubljanát és a Zvezda Zvenyigorodot otthon legyőző Fradi számára a pontszerzés az elődöntőbe jutást jelentette volna. A szlovéniai vereség, valamint több játékos, közöttük Zácsik Szandra és a spanyol válogatott Nerea Pena hiánya azonban jócskán leszűkítette a lehetőségeket az amúgy is rövid kispaddal rendelkező FTC keretében. A találkozó előtt pedig jött az újabb hideg zuhany: a Fradi klasszisa, Tomori Zsuzsanna egész éjszaka betegséggel küszködött, így korántsem volt százszázalékos állapotban.
A szurkolói reményeket azonban ez nem vetette vissza, és végül a rendőröknek sem kellett beavatkozniuk – fizikai agresszió nem érte a kétbusznyi lelkes román tábort. Verbális annál inkább, a több mint kétezer zöld-fehér drukker repertoárjából nem hiányoztak a románellenes rigmusok, de ezeket főleg a mérkőzés előtt és után puffogtatták el. Közben viszont leginkább csapatuk buzdításával voltak elfoglalva, és az első félidőben ennek meg is volt az eredménye. Bár a Zvezda kétszeri legyőzésével újból továbbjutási esélyeket dédelgető Oltchim papíron sokkal nagyobb játékerőt képviselt, az első félidőben a magyar játékosok a kezükben tartották a mérkőzést – a korán kiharcolt előnyük a csak a döntetlennel zárult játékrész hajrájára olvadt el (15-15). A második félidő elején azonban két gyors góllal ismét átvették a vezetést, ezt követően azonban láthatóan elfáradtak a kulcsjátékosok, akik a bajnokságban szerdán bravúros döntetlent értek el a Győr ellen. Tomori kiállásával már nem volt lendület a Fradi támadójátékában, és ez döntőnek bizonyult: amíg az Oltchim mindkét játékrészben egyaránt 15 gólt dobott, az FTC a második félidőben feleannyit sem.
A Fradi-tábor a 30-23 arányú vereség ellenére úgy ünnepelte a BL-ben eddig is hősiesen küzdő kedvenceit, mintha győztek volna, a játékosok azonban fáradt és szomorú arccal köszönték meg a gesztust. Tudták: a továbbjutás akkor sem biztos, ha szombaton, az utolsó fordulóban sikerül egy újabb bravúros sikert aratni a Zvezda otthonában; az csak az Oltchim–Ljubljana találkozó után dől el.
„Borzasztóan kevesen vagyunk, amire rájött Tomori betegsége; ez megpecsételte a sorsunkat – értékelt a meccs után Elek Gábor, a hazaiak edzője. – Amíg ő bírta, addig partiban voltunk, de amikor már nem tudott tovább játszani, összeroppant a csapat. A második félidőre megtalálták a támadásaink ellenszerét, a magas emberek feltett kézzel vontak sáncot a kapu elé, miközben átlövésből Tomori hiányában már nem tudtunk próbálkozni. Nagyon köszönjük a közönség támogatását, borzasztó sok erőt ad ahhoz, hogy Zvenyigorodban megpróbáljunk nyerni.” Jakob Vestergaard, az Oltchim trénere örült, hogy csapata életben tartotta elődöntős reményeit: „A második félidőre összeállt a játékunk, a védekezésünk is jó volt, míg a Fradi elfáradt, talán amiatt is, hogy nekik szerdán még volt egy fontos meccsük. Nagyon örülünk, hogy sikerült nyernünk, de még nem jutottunk tovább, így innentől kezdve már a Ljubljana elleni utolsó meccsre kell koncentrálnunk.”
Kiss Csaba, Dabas
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.