
Fotó: Agerpres
2010. június 25., 11:142010. június 25., 11:14
A találkozó elején csak a keménykedésen látszott, hogy mindkét együttes számára létfontosságú a mérkőzés, az első félórában 20 szabálytalanságot kellett lefújjon Howard Webb angol játékvezető. A találkozót már ekkor a szlovák csapat irányította, amely legtöbbször a középpályán elvette a labdát a lassú és körülményes olaszoktól, majd a széleken igyekezett gyors támadásokat vezetni, főleg Stoch és Kamsik révén.
A vezető gól nem volt váratlan, előtte is a szlovákok lőttek többször kapura, de kellett hozzá a labdát saját térfelén eladó De Rossi hibája is, amely után Jendrisek játszotta meg Vitteket, ő pedig 16 méterről, estében lőtte ki a jobb alsót. Az olaszok játékát jól jellemezte, hogy legveszélyesebb helyzetük Skrtel nevéhez fűződött az első félidőben, aki hajszállal fejelte saját kapuja fölé a labdát.
A második félidőt már négy csatárral kezdte az olasz csapat, Marcello Lippi Quagliarellát is beküldte Pepe, Iaquinta és Di Natale mellé, majd 10 perc elteltével a nem teljesen egészséges Pirlót is becserélte. Ezzel együtt sem tudták átvenni a kezdeményezést az olaszok, egyetlen helyzetüknél pedig Skrtel mentett a gólvonalon, bár az azzurrik szerint túlhaladt rajta a labda. Bő negyedórával a vége előtt úgy tűnt, Vittek második gólja (Hamsik beadását perdítette a hatos sarkáról a rövid sarokba) megpecsételte a találkozó sorsát, de a szemfüles Di Natale gyorsan visszahozta a reményt, amikor egy kipattanót juttatott a hálóba.
A legvégén azonban teljesen csődöt mondott az olasz védelem, egy bedobásnál elengedték a csereként beállt Kopuneket, aki elegánsan átemelte Marchetti kapust, így a végén Quagliarella szép és pontos 20 méteres lövése már nem igazán számított. Az itáliai gárdának az utolsó 10 percben sikerült ugyan beszorítania a szlovákokat, de védelme megingásai megpecsételték sorsát – a vb az előző torna döntősei, Olaszország és Franciaország nélkül folytatódik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.