Hirdetés

Kiegyensúlyozott csoportban a magyarok, nehézben a románok

A magyar női kézilabda-válogatott a spanyol, az orosz és a lengyel csapattal került azonos csoportba a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon a csütörtökön Zágrábban tartott sorsolás alapján. A román nemzeti csapat a selejtező után a kontinenstorna csoportkörében is összekerült a norvégokkal. Az olimpiai bajnok mellett Gheorghe Tadici együttese a dánokkal és az ukránokkal találkozik majd a B csoport Debrecenben megrendezésre kerülő összecsapásain.

Nagy-Méhész Tünde

2014. június 19., 18:032014. június 19., 18:03

A 2012-es Eb-n bronzérmes magyarokkal egy csoportban szereplő spanyolok a londoni olimpián bronzérmesek voltak, a 2013-as vb-n a kilencedik, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig a 11. helyen zártak. Az oroszok Londonban nyolcadikként végeztek, a tavalyi vb-re nem jutottak ki, míg a legutóbbi kontinensviadalon hatodikok lettek. A lengyelek lemaradtak a 2012-es ötkarikás játékokról és Eb-ről, viszont a tavalyi vb-n a negyedik helyen fejezték be menetelésüket.

Németh András a magyar csapat szövetségi kapitánya elmondta: a csoporttal talán kevesebb problémájuk lesz, bár a negyedik kalapból a legerősebb válogatottat, a lengyeleket kapták. Spanyolországról és Oroszországról pedig elmondható, hogy kézilabda-nagyhatalmak, és bár az utóbbi években visszaestek, olyan játékosok alkotják a csapataikat, akikkel bármikor visszakerülhetnek korábbi helyükre. „Az águnk, azzal hogy a dánokat az európai szövetség a második kalapba tette, nagyon nehéz lett, hiszen a norvégok és a románok is Debrecenben játszanak\" – tette hozzá Németh.

A román válogatottal egy csoportban szereplő Norvégia a 2008-as és 2012-es olimpián is aranyérmes lett, a legutóbbi Eb-n ezüstérmet szerzett, míg a tavalyi világbajnokságon ötödik helyen zárt. Az előző olimpiai ciklusban teljesen megfiatalított dán válogatott a dobogó legalsó fokára állhatott fel a legutóbbi világbajnokságon, míg a 2012-es kontinentornán ötödik lett. Az ukránok a 2000-es Eb-n döntőt játszottak, a csapat legjobb eredménye pedig a 2004-es athéni olimpián szerzett bronzérem.

„A mi csoportunk a legnehezebb, de ez van. Megpróbálunk azért jó eredményt elérni. Azt hiszem a csapat méltó helye az első hat között lenne, de a konkrét célt még nem határoztuk meg\" – nyilatkozta a sorsolás után Alexandru Dedu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke.

Az már a csütörtöki sorsolás előtt kiderült, hogy Németh András szövetségi kapitány együttese a csoportmérkőzéseit Győrben vívja, és továbbjutás esetén – ehhez az első háromban kell végeznie négyesében – Debrecenben középdöntőzik. A kontinensviadalt december 7. és 21. között rendezik.

A női Eb csoportbeosztása:

A csoport (Győr): Magyarország, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország
B csoport (Debrecen): Norvégia, Dánia, Románia, Ukrajna
C csoport (Varasd): Svédország, Németország, Horvátország, Hollandia
D csoport (Eszék): Montenegró, Franciaország, Szerbia, Szlovákia

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés