Hirdetés

Kézilabda - Megkezdte a vb-felkészülést a magyar férfiválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott tegnap Veszprémben megkezdte a közvetlen felkészülést a január 13-án rajtoló svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A szövetség egyeztet Nagy Lászlóval arról, hogy a világklasszis miként tudna részt venni a fontos tornán. A Barcelona átlövője másfél éve nem játszott a csapatban, és másfél hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok (például a sportolók napidíja és biztosítása) nem oldódnak meg. Nagy mellett kiálltak a társak, akik tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, és most esély mutatkozik arra, hogy vállalja a vb-szereplést.

2010. december 28., 09:232010. december 28., 09:23

„A szövetség elnöksége által felkért csoport tárgyal Nagy Lászlóval, aki Perez Carloshoz hasonlóan megkapta az egyéni felkészülési tervet, és ez alapján készül. Január 2-áig van határidő, hogy Nagy Laci jön-e, vagy sem” – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány az MTI-nek. Fazekas Nándor egyelőre nem tud csatlakozni a többiekhez, mert felesége veszélyeztetett terhes, míg a Németországban szereplő Mocsai Tamás és a székelyudvarhelyi születésű Ilyés Ferenc január 2-án, vasárnap érkezik meg. Az később dől el, hogy a jelenleg Kubában pihenő Perez vállalja-e a vb-szereplést. „A legfontosabb, hogy Fazekas Nándi családja ne szenvedjen hiányt, és tudja támogatni a feleségét. Abban maradtunk, hogy megvárjuk a szülést, és utána jelentkezik, addig külön készül” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A csapat csütörtökön zárt kapus meccset vív a Veszprém Arénában Bahreinnel, majd kétnapos pihenőt kapnak a keret tagjai. Január 2-ától újra együtt készül a keret, és 4-én – ugyancsak Veszprémben zárt kapuk mögött – Algéria lesz az ellenfél. Mocsai Lajos alakulata ezt követően Lengyelországban lép pályára, január 6-án Csehország, 7-én Szlovákia, 8-án pedig a házigazda ellen. A vb 13-án rajtol, a magyarok 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés