
Fotó: MTI
2010. március 10., 10:092010. március 10., 10:09
Magyar–román párharc is lesz a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában: az MKB Veszprém a Konstancai HCM-mel küzd meg a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében. A párharc első, romániai mérkőzését március 24. és 28. között, a magyarországi visszavágót pedig március 31. és április 4. között kell megrendezni.
A magyar bajnokcsapat csoportelsőként várta a tegnapi bécsi sorsolást, azaz egy másik csoport negyedikjével kerülhetett össze. A lehetséges ellenfelek listáján két dán csapat, a Handbold Koppenhága és a Kolding, valamint a román bajnok Konstancai HCM szerepelt. A sors pedig úgy hozta, hogy a tavaly februárban meggyilkolt Marian Cozma egykori csapata, a Veszprém a jelenleg a 21-szeres magyar válogatottat, Szuch Timuzsint is soraiban tudó Konstancával került szembe, amellyel még nem találkozott a nemzetközi porondon.
A magyar közönség ennek ellenére jól ismerheti a konstancaiak jelenlegi formáját, hiszen a HCM a Pick Szegeddel volt egy csoportban. A két csapat vasárnap – már tét nélküli mecscsen – a Tisza-parti városban találkozott, és a hazaiak 35-25-re verték tengerparti vendégeiket. A szerb Zoran Kurtes által felkészített Konstanca ennek ellenére megelőzte a Szegedet: 9 ponttal negyedikként zárt, a 6 ponttal ötödik, azaz kiesett Szeged előtt. A négyszeres román bajnok HCM bravúros eredményeket is elért a csoportkörben: hazai pályán 37-33-ra legyőzte a csoportelső Montpelliert, valamint 26-26-os döntetlent játszott a Valladolid otthonában. A Szegedet 32-30-ra győzte le hazai környezetben a még a Csehovszki Medvegyit és a PAOK Szalonikit felvonultató, A jelű hatosban. A tavaly a BL negyedddöntőjéig jutott – ott a későbbi győztes Ciudad Reallal szemben alulmaradt – MKB Veszprém eközben menetelt a B csoportban: 10 mérkőzésből kilencet megnyert, egyedül a másodikként zárt Rhein-Neckar Löwen otthonában kapott ki.
Magyar oldalon a játékosok és a klubvezetők is elégedettek voltak a tegnapi sorsolás eredményével, Mocsai Lajos vezetőedző azonban óvatosságra intett. „Nagyon kellemetlen ellenfelet kaptunk. Jobban szerettem volna Koppenhágát, de igazából ebben a körben már nem lehetett könnyű ellenfelet kapni. Ne tévesszen meg senkit a román csapat vasárnapi, szegedi teljesítménye, a Konstanca a román válogatottra épül, amely a magyar válogatottat is többször meglepte – nyilatkozta a 17 magyar bajnoki címmel és két KEK-győzelemmel büszkélkedő klub honlapjának a magyar szakember. – Kemény összecsapásokra számítok, amelyekre megpróbálunk úgy felkészülni, hogy a mérleg nyelve összesítésben felénk billenjen. Remélem, hogy a sérült játékosok felépülnek az első mérkőzésig.”
Miközben Mocsai Lajos óvatosan nyilatkozott, Konstancán teljesen elégedettek voltak a sorsolással, figyelembe véve azt is, hogy a román csapat a Veszprém mellett a két tavalyi döntős egyikével, a címvédő spanyol Ciudad Reallal vagy a német THW Kiellel kerülhetett volna szembe. „Ezen a szinten már nem nagyon lehet válogatni, ennek ellenére jól alakult a sorsolás. Örülünk, hogy azzal a csapattal játszhatunk, amelyet egykoron Marian Cozma erősített” – nyilatkozta Ali Nurhan, a legjobb nemzetközi eredményeként KEK-elődöntőt játszott HCM ügyvezető igazgatója. Mihai Popescu kapus messzebb ment: 50-50 százalékos esélyt ad a két csapatnak a továbbjutásra. „Csak annyiban vagyunk hátrányos helyzetben, hogy az első meccset otthon játsszuk” – fogalmazott a hálóőr, akinek csapattársai között a Nagyatádon született, 24 éves, korábban a Veszprémet is erősítő Schuch Timuzsin mellett egy másik magyar nemzetiségű játékos, a nagybányai születésű Csepreghi Sándor is helyet kap.
Bajnokok Ligája, férfiak, a nyolcaddöntő párosításai (az első mérkőzéseket az először említett csapatok otthonában rendezik): Konstancai HCM–MKB Veszprém, Kolding–
Montpellier, Velenje–Ciudad Real, Handbold Koppenhága–THW Kiel, CO Zágráb–Barcelona, Kielce–Hamburg, Valladolid–Rhein-Neckar Löwen, Ademar Leon–Csehovszki Medvegyi.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.