Hirdetés

Készülhet a Chelsea és a Barcelona

Nagy lépést tett a Chelsea és a Barcelona labdarúgócsapata az egymás elleni elődöntő felé a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésein. A londoniak 3-1-es liverpooli sikerükkel léptek elő az angol–angol párharc egyértelmű favoritjaivá, míg a katalánok hazai pályán ütötték ki 4-0 arányban a bajorokat.

Hírösszefoglaló

2009. április 09., 23:152009. április 09., 23:15

Rafael Benitez, a Liverpool mestere elismerte, nagyon nehéz dolguk lesz a visszavágón. „Három gólt kell lőnünk a továbbjutáshoz, ez minden bizonnyal nehéz feladat. Gyorsan vezetést szereztünk, de utána átvették az irányítást, mi pedig két hatalmas hibát is elkövettünk. Sok jól fejelő játékosuk van, de nekünk nem lenne szabad két pontrúgásból gólt kapnunk” – összegzett a spanyol szakember a találkozó után, amely Fernando Torres korai góljával kezdődött, ám a vendégek részéről Ivanovics az első félidő hajrájában, majd a második játékrész közepén is gólt fejelt egy sarokrúgás után, végül pedig Drogba egy remek ellentámadás végén lőtt gólt. Guus Hiddink, a Chelsea szakvezetője azért óvatosságra intett: „Minden tiszteletem a játékosaimé, ugyanakkor nem szabad elbízni magunkat, hiszen a Liverpool a közelmúltban már többször is bebizonyította, hogy képes nagy meglepetéseket okozni.”

A Bayern München helyzete sem könnyebb a liverpooliakénál: hazai pályán legalább négyet kell rúgnia a Barcának. A spanyol bajnokságban listavezető gránátvörös-kékek már az első félidőben eldöntötték az összecsapást: Lionel Messi két, valamint Samuel Eto’o és Thierry Henry egy-egy góljával már 45 percet követően beállították a végeredményt. A trió már 82 gólt jegyez ebben a szezonban. A Barca mindemellett számos helyzetet dolgozott ki, ráadásul Howard Webb játékvezető egy jogosnak tűnő 11-estől is megfosztotta az együttest. A Bayern veresége egyben csúcsbeállítás is, ugyanis a bajor alakulat 50 éves nemzetközi kupatörténelme során legfeljebb négy góllal maradt alul ellenfeleivel szemben, korábban öt alkalommal.

Jürgen Klinsmann, a bajorok vezetőedzője szerint a párharc el is dőlt, így nekik már csak a Bundesliga megnyerésére kell koncentrálniuk. „Minden gyengeségünk kijött ezen a mérkőzésen, ráadásul a Barcelona fantasztikusan futballozott. Bebizonyosodott, hogy rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy Európa legjobb négy csapata között lehessünk, jelenleg csak a negyeddöntőig tudtunk eljutni” – mondta Klinsmann. Ezzel szemben Josep Guardiola, a Barcelona mestere csak dicsérő szavakkal szólt: „Nagyon elégedett voltam a játékosaimmal, dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor láttam, milyen keményen hajtanak. Ennek ellenére két lábbal a földön kell maradnunk, hiszen ez még csak az első mérkőzés volt, a visszavágón mindenképpen lőnünk kell egy vagy két gólt a biztos továbbjutáshoz.” A visszavágókat kedden rendezik.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés