
A férfi 20 kilométeres gyaloglás mezőnye a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hősök terén
Fotó: MTI/Derencsényi István
A vihar miatti kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be a jövő vasárnapig tartó budapesti atlétikai világbajnokságon.
2023. augusztus 19., 13:142023. augusztus 19., 13:14
2023. augusztus 19., 13:152023. augusztus 19., 13:15
A férfi gyaloglóknak a tervek szerint szombaton reggel 8 óra 50 perckor dördült volna el a startpisztoly, ám a villámlások és esőzés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy két órával később kezdődik a viadal. „Örömmel jelenthetjük, hogy sikerült úrrá lenni az időjárási nehézségeken, elindult a világbajnokság, megindult az első versenyszám, éppen most haladnak el mellettünk a sportolók, akiknek kiváló versenyzést kívánunk és izgatottan várjuk a végeredményt!” – mondta a helyszínről Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa.
A hazaiak közül elsőként a 2017-es londoni vb-n ötödik Helebrandt Máté indult Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményén, amelyet az utcai futó- és gyaloglóversenyek mellett a Nemzeti Atlétikai Központban rendeznek és jövő vasárnapig tart. A vihar miatt egy órával elhalasztották a világbajnokság szombat délelőtti programját a Nemzeti Atlétikai Központban is.
„Egy órával, 11 óra 30 percre elcsúsztattuk a délelőtti program rajtját, az esti programban viszont nincs változás. A nézők folyamatosan érkeznek a stadionba, délelőtt 10 óráig mintegy 2500-an léptek be, ők fedett, száraz helyen vannak. Bízunk benne, hogy a zivataroknak a leghevesebb része elvonult, csendes eső még várható, de az Atlétikai Központban nem ázik meg senki. Az esti megnyitó pedig a jelen állás szerint 18 órakor kezdődik” – mondta az MTI-nek Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.
A magyarországi meteorológiai szolgálat szombat reggel Budapestre, Fejér és Pest vármegye egyes járásaira adott ki másodfokú riasztást felhőszakadás veszélye miatt. A másodfokú riasztásokat később visszavonták, de az ország középső részén továbbra is érvényben van az elsőfokú (citromsárga) riasztás.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!