
A csíkszeredai Kelemen Zoltán a rövidprogramot követően még a 14. helyen állt a budapesti műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokság férfi egyes versenyében, de a szombati kűrben túl sokat hibázott, így végül a 21. helyen zárt. A hölgyek versenyében a mindössze 15 éves Julija Lipnyickaja első Eb-aranyát szerezte, míg a jégtáncosok mezőnyében olasz pár örülhetett.
2014. január 19., 16:002014. január 19., 16:00
A nyolcadik kontinenstornáján szereplő Kelemen Zoltánnak (képünkön) nem úgy sikerült a kűr, ahogy azt szerette volna.
A műkorcsolyázó szerint a közönség remek volt, de a bemelegítés utáni várakozás kicsit kizökkentette koncentrációját: „Nem tudom, mi történt, nem az idegesség gátolt. Talán azért nem sikerült a futásom úgy, ahogyan szerettem volna, mert a bemelegítés utáni várakozás hosszú volt.\"
A csíkszeredai sportoló már korábban kvótát szerzett a február 7-én kezdődő téli ötkarikás játékokra, így az Európa-bajnokság után folytatja felkészülését: „Készülök az olimpiára, remélem, hogy ott jobb tudok lenni, és Szocsiig sikerül a hibáimat kijavítanom. A közönség szuper, öröm Budapesten korcsolyázni.\"
A férfiak egyéni versenyében a címvédő Javier Fernandez programja kifejezetten nehéz elemeket – három négyfordulatos és hét háromfordulatos ugrást is – tartalmazott, s bár rövidprogramjának tökéletességét nem tudta megismételni, győzelme nem került veszélybe. A spanyol mögött, pályafutása legnagyobb pontszámát korcsolyázva, Szergej Voronov lett a második, míg a szintén orosz Konsztantyin Mensov a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Hazai részről Forgó Kristóf 30. helyen végzett a rövidprogramban, így nem mutathatta be kűrjét.
A hölgyek mezőnyében összességében sokkal kevesebb volt a kimagasló teljesítmény, mint a férfiak viadalán, de az érmesek itt sem okoztak csalódást. Az olasz Carlina Kostner előadásmódban messze fölülmúlta riválisait, de technikai hibái miatt csak a harmadik helyen végzett, az aranyéremért két nagyon fiatal orosz korcsolyázó harcolt.
A 2012-ben junior világbajnoki címet szerző, mindössze 15 éves Julija Lipnyickaja hibátlan kűrt futott Schindler listája filmzenéjére: néha a fizika törvényeit meghazudtoló forgás- és lépéskombinációkat mutatott be, és pályafutása legmagasabb pontszámával aranyérmet nyert.
A párosok versenyében hármas orosz siker született. A Tatyjana Voloszozsar, Makszim Tranykov páros a pénteki rövidprogram után jelentős előnnyel vezetett a német Aliona Savchenko, Robin Szolkowy duó előtt, és mivel utóbbiak betegség miatt a szabadprogram előtt visszaléptek, a vasárnapi hibák ellenére az oroszok megvédték Európa-bajnoki címüket.
A jégtáncosok mezőnyében az Anna Cappellini, Luca Lanotte páros nyert. Az olasz duóra csupán a rövidprogram után második helyen álló Jelena Iljinih, Nyikita Kacalapov páros volt igazán veszélyes, de mivel az oroszok hibáztak a kűrben, a tavalyi bronzérem után az olaszok Budapesten aranyérmet ünnepelhettek. A jégtáncosok között a Turóczi Dóra, Major Balázs páros a 21. helyen végzett.
Műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokság, férfiak: 1. Javier Fernandez (Spanyolország) 267,11 pont, 2. Szergej Voronov (Oroszország) 252,55, 3. Konsztantyin Mensov (Oroszország) 237,24,...21. Kelemen Zoltán (Románia) 171,26, ...30. Forgó Kristóf (Magyarország).
Nők: 1.Julija Lipnyickaja (Oroszország) 209,72 pont, 2. Agyelina Szotnyikova (Oroszország) 202,36, 3. Carolina Kostner (Olaszország) 191,39.
Párosok: 1. Tatyjana Voloszozsar, Makszim Tranykov (Oroszország) 220,38 pont, 2. Kszenija Sztolbova, Fedor Klimov (Oroszország) 207,98, 3. Vera Bazarova, Jurij Larionov (Oroszország) 201,61.
Jégtánc: 1. Anna Cappellini, Luca Lanotte (Olaszország) 171.61 pont, 2. Jelena Iljinih, Nyikita Kacalapov (Oroszország) 170.51, 3. Penny Coomes, Nicholas Buckland (Nagy-Britannia) 158.69, ...21. Turóczi Dóra, Major Balázs (Magyarország).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!