
A Nagyváradi VSK kosárlabdacsapatára vár a leghosszabb túra az EuroChallenge Kupa csoportkörében, hiszen a Münchenben vasárnap megtartott sorsolás alapján a kazah BC Asztanával is megmérkőzik. A sorozatban érdekelt két másik romániai csapat is: a Kolozsvári U-BT és a kupagyőztesként induló Energia Rovinari magyar és török ellenfelet is kapott.
2014. július 06., 18:182014. július 06., 18:18
Az EuroChallenge Kupa müncheni sorsolását 32 csapat várta, amelyeket előzetesen regionális alapon két csoportra osztottak. Ez a felosztást az utazási költségek és idő csökkentése miatt vezették be, ugyanakkor a keleti csoportban szereplő együtteseknél – ide tartoznak a romániai bajnokságból nevező csapatok – fennállt a „veszély\", hogy akár a szibériai Krasznojarszkot vagy a kazah főváros csapatát, az Asztanát kapják ellenfélként a csoportkörben.
Az európai kupasorozatban első alkalommal, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) meghívása után induló BC Asztana végül a Nagyváradi VSK-val került egy csoportba. A két együttes mellett a D jelű kvartettben a török Tufas Bursa és az orosz Avtodor Szaratov szerepel még. A török csapat sorozatban harmadik éve indul az EuroChallenge Kupában, míg az orosz másodosztálynak megfelelő Szuperligát megnyerő Szaratov tíz év után tér vissza a sorozatba.
A magyar bajnokságban ezüstérmes Paksi Atomerőmű SE, az osztrák bajnok UBC Güssing Knights és a török élvonalból érkező Trabzonspor lesz a Kolozsvári U-BT ellenfele az F csoportban. Mircea Cristescu, a kolozsvári klub ügyvezető elnöke szerint elfogadható nehézségű csoportba kerültek.
„Remélem, jó meccseket játszunk majd, a csoport első két helyének valamelyikén végzünk, és továbblépünk a következő körbe. Az első fordulót november 4-én rendezik, és mi idegenben, Ausztriában kezdünk\" – mondta Cristescu a klub hivatalos honlapján. „Ebben a szezonban szeretnénk olyan erős csapatot építeni, amely mindhárom fronton – EuroChallenge Kupa, Román Kupa és Nemzeti Liga – helyt áll\" – tette hozzá.
A kupagyőztes jogán nevező Energia Rovinari ellenfelei a B jelű kvartettben a bolgár Lukoil Akademik Szófia, a magyar Egis Körmend és az észt Tartu Rock lesznek. Az EuroChallenge csoportkörére november 4. és december 16 között kerül sor.
A Nemzeti Liga bronzérmeseként a Maros KK kosárlabdacsapata is jogot szerzett arra, hogy benevezzen a harmadik számú európai sorozatként számon tartott EuroChallenge Kupa 2014-2015-ös kiírására, és bár a FIBA által előzetesen kiadott csapatjegyzékben még szerepelt, a sorsolás előtt kiadott, a kiemelési kalapokat tartalmazó listán már nem volt ott a neve.
A Gyulafehérvári CSU női csapata egyetlen romániai indulóként a legrangosabb sorozatban, az Euroligában várta a sorsolást, ahol a 16 csapatot két nyolcas csoportba sorolták.
EuroChallenge Kupa: B csoport: Egis Körmend (magyar), Tartu Rock (észt), Energia Rovinari (román), Lukoil Akademik (bolgár).
D csoport: Szaratov (orosz), BC Asztana (kazah), Nagyváradi VSK (román), Tofas (török).
F csoport: Atomerőmű SE (magyar), Trabzonspor (török), Güssing (osztrák), Kolozsvári U-BT (román).
Euroliga, nők, A csoport: BLMA (francia), USK Prága (cseh), Wisla Can-Pack (lengyel), Dinamo Kurszk (orosz), Kassai Good Angels (szlovák) Gyulafehérvári CSU (román), Jekatyerinburg (orosz), Galatasaray (török).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!