
Hiába vezetett az első harmad végén a Csíkszeredai Sportklub Brassóban, mert végül mégis a házigazda Corona nyerte meg 4-2-re a hazai jégkorong-bajnokságba és a Mol Ligába is beszámító, vasárnap esti erdélyi rangadót.
2016. december 05., 18:112016. december 05., 18:11
Mivel a Galacnak ugyancsak sikerült hazai pályán 3-0-ra felülmúlnia a Dunaújvárosi Acélbikákat, utóbbiak öt pont távolságra leszakadtak a tabellán negyedik barcasági „Farkasoktól\". Igaz, a Cenk alatti együttes négy meccsel többet játszott a magyarországi riválisnál, de hétfőn este épp egymással csapnak össze. A sereghajtó Sportklub ugyanakkor a Debrecent fogadja.
A hazai bajnokságban a Brassónak sokkal kényelmesebb előnye van üldözőivel szemben, hiszen 19 lejátszott meccsel a háta mögött, 50 ponttal áll az élen, miközben mögötte Gyergyói Progym (38 pont/21 meccs), Sportklub (35/18), Galac (26/18), Steaua (16) és Sportul (0) a sorrend. Hétfőn ráadásul bejelentették, hogy leigazolták azt a 32 éves, brit–kanadai kettős állampolgárságú Bryan McGregort, aki a lengyel és a cseh bajnokság mellett a Székesfehérvári Sapa és az Innsbruck együtteseinél szerzett tapasztalatot az EBEL-sorozatban. Emil Cernica klubvezető szerint a csatár nagy pluszt jelent majd a támadójátékukban, amit a tervek szerint először a december 10-ei, UTE elleni meccsen mutathat meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!