
Fotó: Thomas Campean
A második hely megszerzését tartja reális célkitűzésnek Jakab Zoltán, Románia felnőtt férfi teremlabdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a szerdán kezdődő Európa-bajnoki selejtezőben.
2015. március 17., 16:592015. március 17., 16:59
A szakember szerint könnyebb csoportba is kerülhettek volna, de mindenképp továbbjutásra törekszenek Călărași-on, ahol házigazdaként lépnek pályára a világranglistán hatodik Portugália, Kazahsztán (22.) és Grúzia (52.) legjobbjai ellen.
„Három teljesen különböző és nehéz meccs lesz. A 2014-es tornán elődöntős Portugália ellen a legnehezebb játszani, de Kazahsztán fellendülőben van, Grúzia csapatát pedig láttam nagyon jól teljesíteni az előselejtezőben” – beszélt Jakab az ellenfelekről a Román Labdarúgó-szövetség honlapján közölt interjúban.
A szakvezető lapunknak már korábban is rámutatott arra, hogy a sorsdöntő találkozónak a Kazahsztán ellenit tartja, mivel a közép-ázsiai ország válogatottja több honosított brazil sportolót vonultat fel, és edzőjük is a dél-amerikai futballnagyhatalom soraiból került ki. „Kiegyenlített, nehéz a csoport, de a hazai pálya előnye, a szurkolók segíthetnek. Portugália a favorit, de úgy látom, hogy a második helyet megszerezhetjük” – véli a világranglista 14. helyén jegyzett román válogatott szakvezetője.
A csoportgyőztesek egyenes ágon jutnak ki a szerbiai kontinensviadalra, míg a másodikak – és a hét csoport legjobb harmadik helyezettje – pótselejtezőn harcolhatják ki a részvételt szeptemberben.
„Számunkra megszokott az Európa-bajnokságokon való részvétel. A játékosaink tapasztalata pedig nagyon sokat számít egy ilyen helyzetben. Az elmúlt 10 évben három tornára jutottunk ki, vannak sportolóim, akiknek ez az utolsó lehetőségük arra, hogy még egyen játszhassanak. Elterveztük ugyanis, hogy az év végi világbajnoki selejtezőt követően generációváltást hajtunk végre” – jelentette be a szövetségi kapitány, aki a mostani tétmeccsek előtt Törökország ellen játszott két felkészülési mérkőzést – az első 3-0-ra, a másodikon 6-3-ra nyert –, és az elmúlt napokban már Călărași-on edzőtáborozott.
Románia szerdán 18.15 órától Kazahsztánnal játszik, csütörtökön ugyanebben az időben Grúzia lesz az ellenfél, míg a zárónapon, március 21-én 19.30 órakor Portugáliával csap össze a 7-es kvartettben. A mérkőzéseket a DigiSport sugározza. Magyarország Szkopjéban lép pályára a házigazda Macedónia, a 2-es csoportban favoritnak számító Spanyolország, valamint Svájc ellen.
A román válogatott kerete, kapusok: Vlad Iancu (Déva), Toniță Petrișor (Galaci United). Mezőnyjátékosok: Florin Matei, Cristian Matei, Florin Ignat, Robert Lupu (mindannyian Dévai Autobergamo), Szőcs László, Mánya Szabolcs (Székelyudvarhelyi FK), Csoma Alpár, Mimi Stoica, Emil Răducu, Gabriel Dobre (Marosvásárhelyi City’us), Adrian Pânzaru (Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal) és Ionuț Movileanu (Dunărea Călărași).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!