Hirdetés

Ismét büntetnek a Liga 2-ben, kizárták a Nagybányát

Lassan megnyugodhatnak a Liga 2 nyugati csoportjának alsó házában tartózkodó – továbbra is szerepelni akaró – csapatai, ugyanis már csak egy kieső hely „vár gazdára” a 2. csoportban. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) tegnap kizárta a Nagybányai FC-t, mert ki nem fizetett adósságai miatt két fordulóban nem kapott játékengedélyt ebben az idényben, a tavaly őszi 17., illetve az idei 19. körben.

Páva Adorján

2010. március 11., 09:592010. március 11., 09:59

Liviu Bala, a nagybányaiak ügyvezető elnöke mindezek ellenére még lát esélyt arra, hogy a szakszövetség visszavonja ítéletét. A sportvezető szerint tegnap átiratban jelezték a FRF-nek, bizonyítani tudják, hogy még időben rendezték két játékossal, Iodival és Barboloviciuval szembeni adósságaikat, így folytathatják szereplésüket. Bala szerint a FRF ma dönt arról, hogy elfogadják-e vagy sem az utolsó pillanatban rendezett tartozásokról szóló bizonylatot.
A nagybányaiak esetleges büntetésével három csapatra nő a kizárt, illetve visszalépett együttesek száma: korábban a Temesvári CFR és a Turnu Severin-i Drobeta szállt ki a versengésből.

A szabályzat szerint a Nagybánya hátralévő meccseit 3-0-ra elveszíti, így az Aradi UTA – amellyel a 18. fordulóban kellett volna játszania, ám a találkozót elhalasztották – 35 ponttal a táblázat élére ugrik, egy-egy ponttal megelőzve az FC Argeşt és a Marosvásárhelyi FCM-et. A Kolozsvári U – amelynek múlt hétvégén kellett volna játszania a Nagybányával – 33 ponttal a negyedik helyre lép előre. „Ebben az amatőr ligában bármi megtörténhet, már semmi nem lep meg. Engem az zavar, hogy a csapat kizökken a ritmusból, ha csak hébe-hóba lép pályára” – nyilatkozta a sportarad.com internetes újságnak Ionuţ Popa, az aradiak technikai igazgatója, akinek csapata a hétvégi 20. fordulóban a Temesvári CFR korábbi kizárása miatt lesz szabadnapos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés