2009. április 17., 13:062009. április 17., 13:06
Ezzel ötödször fordul elő, hogy egy nemzet képviseletében három csapat van ott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A bravúrt sorozatban harmadszor hajtják végre az angolok, akiktől ezúttal az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United jutott be a legjobb négy közé – a katalán Barcelona társaságában.
Korábban a spanyolok és az olaszok is képviseltették magukat három csapattal a legjobb négy között. Az eddigi négy alkalomból háromszor összejött a „házidöntő”, vagyis az azonos nemzetbeli együttesek közül került ki a végső győztes is, az egyetlen kivétel 2007-ben volt, amikor az olasz AC Milan felülkerekedett az angol armadán.
Utoljára 2004-ben fordult elő, hogy négy különböző nemzetből került ki az elődöntő mezőnye. Akkor a francia AS Monaco, az angolok részéről a Chelsea, továbbá a spanyol Deportivo La Coruna és a portugál Porto alkotta a négyeket, küzdelmükből végül a luzitánok kerültek ki győztesen.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.