Hirdetés

Ismét lecsaphat az Ezüst Nyíl – Elrajtol a száguldó cirkusz

Felpörögnek a motorok hétvégén a melbourne-i Albert Parkban, ahol az 58 körös Ausztrál Nagydíjjal elrajtol a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság húsz futamból álló, november 29-éig tartó idei szezonja.

2015. március 13., 11:562015. március 13., 11:56

A szakértők idén is Mercedes-fölényt jósolnak a címvédő brit Lewis Hamilton és csapattársa, a német Nico Rosberg közötti csatározással, ugyanakkor mögöttük érdekes küzdelem alakulhat ki a Red Bull, a Williams és a Ferrari között a dobogós helyekért.

A pilóták még nem akartak messzemenő találgatásokba bocsátkozni az esélyeket illetően, meglátásuk ugyanis, hogy bár a téli teszteredmények adnak némi támpontot, a mezőny egészéről viszont csak a versenykörülmények közötti felmérő adhat valós képet. Az élcsapatok többsége elsősorban arra törekszik, hogy megszorongassa a Mercedes „Ezüst Nyilát\", mert bár optimisták téli fejlesztéseiket illetően, tisztában vannak azzal, hogy a W06 Hybrid képes lehet ott folytatni, ahol a tavalyi W05-ös autó befejezte.

Vettel realista

„Amilyen előnye a Mercedesnek 2014-ben volt, azt egy tél alatt nem könnyû ledolgozni\" – mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján Sebastian Vettel is, aki a Red Bulltól a Ferrarihoz igazolt át, ahol azt a Fernando Alonsót váltja, aki idén a Honda-motorra váltó McLaren színeiben versenyez.

A négyszeres német világbajnokot többen is honfitársa, a legendás Michael Schumacher utódjának szeretnék látni, ám az még kérdéses, hogy érkezésével a maranellóiak képesek lesznek-e elérni ugyanazt, amit annak idején a Schumi, Jean Todt és Ross Brawn trió véghezvitt a Scudériával.

„Esélyesnek nem nevezném magunkat, de szeretnénk azzá válni. Az előzéshez azonban előbb utol kell érni az ellenfelet\" – állapította meg Vettel, aki csapattársához, a finn Kimi Raikkönenhez hasonlóan elégedett az idei versenygéppel: mindketten egyetértettek abban, hogy sokkal kedvezőbb helyzetben van most a Ferrari, mint tavaly ilyenkor volt.

Ezzel együtt megpróbálnak könnyelmű ígérgetések helyett realista építkezést folytatni, hogy 2016-ra már valóban vb-címre hajthassanak. Korábban a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene úgy nyilatkozott, idén már egy-két győzelemmel is elégedett lenne.

Optimizmus a Williamsnél

Nem úgy a Mercedes-erőforrásokra alapozó Williams-istálló (két pilótája a finn Valteri Bottas és a veterán brazil Felipe Massa), amelynek technikai igazgatója, Pat Symonds szerint az eddigi munka alapján már eljutottak arra a szintre, amikor kockázatot is vállalhatnak ahhoz, hogy még feljebb lépjenek.

A tavaly a Renault-motorokra panaszkodó, korábban szebb napokat is megélő Red Bull most az ausztrál Daniel Ricciardóra és a Toro Rossótól elõléptetett, húszéves orosz Danyil Kvjat pilótapárosra bízta az autót, Christian Horner csapatfőnök pedig nagyon reméli, hogy közelebb kerülnek a Mercedeshez.

„A motorok közötti erőkülönbséget kellene eltüntetni\" – vallja továbbra is. Az erőforrások cseréjéért járó büntetések amúgy abban változtak, hogy ezentúl az egyes részegységek cseréjét a rajtrácson való hátrasorolással szankcionálják, illetve szükség esetén a futam alatti további időbüntetéssel sújtják az érintett versenyzőt.

Hogy ebben része lesz-e a McLarennek, még nem tudni, a teszteléseken viszont többször is műszaki problémái adódtak az amúgy változatlanul ambiciózus csapatnak. A brit Jenson Button oldalára ugyan Fernando Alonsót ültették be az autóba, de a spanyol világbajnok korábbi tesztbalesete miatt egyelőre nem versenyezhet. Ausztráliában a dán Kevin Magnussen helyettesíti.

Debütálnak az ifik

Nagy érdeklődés övezi a 17 éves holland Max Verstappen, valamint 20 éves spanyol csapattársa, ifjabb Carlos Sainz debütálását a Renault-motorral futó Toro Rosso színeiben. A csapat merész terveket szőtt idénre, hiszen, bár mindkét pilótájuk tapasztalatlan, az ötödik helyet akarják megszerezni.

Ebbe azért biztosan beleszól majd az összeszokott Force India (két pilótája a német Nico Hülkenberg és a mexikói Sergio Pérez) – bár bevallottan gondokkal küszködtek télen, és igazából még saját képességeiket sem tudták felmérni –, valamint a futamonkénti rendszeres pontszerzést célzó, idén Mercedes-motorra váltó Lotus (pilótája a francia Romain Grosjean és a venezuelai Pastor Maldonado) is.

A Marussia jogutódjaként az F1-ben induló Manor-istálló a héten hivatalosan bejelentette, hogy az idény első néhány futamán a spanyol Roberto Merhi lesz a brit Will Stevens csapattársa, a Sauber felállása ugyanakkor még mindig nem végleges. Giedo van der Garde megnyerte ugyan a pert korábbi csapata ellen, a holland pilótának nincs érvényes szuperlicence ahhoz, hogy autóba üljön a svéd Marcus Ericsson vagy a brazil Felipe Nasr helyett. A Saubernek pedig bevallottan súlyos anyagi problémái adódhatnak a kialakult helyzetből.

Melbourne-i izgalmak

„Biztos vagyok abban, hogy szoros, izgalmas csatákkal teli versenysorozat lesz\" – vélekedett a címvédő Lewis Hamilton, nem titkolva azt sem, hogy a Mercedes és õ is szeretné megvédeni vb-címét, utóbbiban csapattársa, Nico Rosberg tervezi megakadályozni.

Mindketten elismerték, hogy már izgatottan várják a hétvégi 58 körös melbourne-i futamot. A pálya ugyan nem változott, de az idei újdonságok között említendő, hogy idén bevezetik a szabadedzéseken már többször tesztelt virtuális safety cart, amely azt a célt szolgálja, hogy a pályán adódó balesetveszély esetén a biztonsági autó beküldése nélkül kötelezzék a versenyhelyzet ideiglenes megszüntetésére a pilótákat.

Ismert az is, hogy idén eltörölték a duplapontos szabályt, 1992 után pedig ismét visszatér a Mexikói Nagydíj a versenynaptárba. A Forma–1-et Romániában a Dolce Sport közvetíti, ugyanakkor élőben sugározza még a Duna Tv (egészen nyárig, akkor az M4 Sport csatorna veszi át), a német RTL és az olasz Rai Uno. Az Ausztrál Nagydíj itteni idő szerint reggel 7 órakor kezdődik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés