
Történelmi siker. AZ Olimpiakosz első görög klubcsapatként nyert nemzetközi trófeát
Fotó: Facebook/Olimpiakosz
Az Olimpiakosz első görög klubcsapatként nyert nemzetközi trófeát, miután szerdán a harmadik alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-liga athéni döntőjében hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a tavaly is finalista olasz Fiorentinát.
2024. május 30., 07:002024. május 30., 07:00
A mozgalmas első félidőt töredezett második játékrész és hosszabbítás követte, a ráadás hajrájában pedig a marokkói Ajub el-Kabi fejese döntötte el a trófea sorsát.
A 16 közé jutásért a Ferencvárost kettős győzelemmel búcsúztató görögök spanyol trénere, José Luis Mendilibar – aki éppen a magyar bajnok ellen debütált az Olimpiakosz kispadján – duplázott, ugyanis tavaly az Európa-liga budapesti döntőjében a Sevillát vezette diadalra. A Fiorentina viszont az 1961-es KEK-sikere óta nem nyert nemzetközi szinten, azóta immár a negyedik aranycsatáját vesztette el.
Belottinak és Bonaventurának is volt ígéretes lövése, sőt, a firenzeiek gólt is szereztek, melyet les miatt nem adott meg a játékvezető. A pireuszi együttes húsz perc után szabadult ki a szorításból, innentől kiegyenlítettebb volt a kifejezetten jó iramú és magas színvonalú találkozó. Mindkét félnek voltak veszélyes akciói vagy pontrúgásai, gól azonban nem született a szünetig.
A második félidő ugyanolyan nagy iramban folytatódott, mint ahogy az első befejeződött, de a nagy lendület időnként technikai hibákat eredményezett, ezért ebben a periódusban nem alakultak ki helyzetek, sőt, még csak lövési kísérletek sem voltak. Az első komolyabb lehetőségre egészen a 69. percig kellett várni, Colakisznak még úgyis nagyot kellett védenie, hogy Kouamé rosszul találta el a labdát.
A győzelmet majdnem így is a görögök szerezték meg, de tíz perccel a vége előtt Iborra fejese nem sokkal elkerülte a jobb alsó sarkot. Mivel nem született gól, így következhetett a hosszabbítás.
A ráadásban is töredezett maradt a játék a sok apró szabálytalanság által, az egyetlen izgalmat Jovetic távoli lövése jelentette, de az olaszok kapusa magabiztosan ütötte oldalra a bal sarokba tartó labdát. Ezt leszámítva inkább a küzdelem dominált, minden egyes labdáért megküzdöttek a felek, de a fáradtság és a váratlan megoldások hiánya miatt veszély egyik kapu előtt sem alakult ki.
Amikor már úgy tűnt, az idegek csatája dönti el a döntőt, akkor
A hátralévő időben a Fiorentina már nem tudott újítani, így a tavalyi évhez hasonlóan alulmaradt a harmadik számú európai kupasorozat fináléjában.
Konferencia-liga, döntő:
Olimpiakosz (görög)-Fiorentina (olasz) 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
Athén, Aja Szofia Stadion, 26 842 néző, v.: Artur Soares Dias (portugál)
gólszerző: el-Kabi (116.)
sárga lap: Podence (29.), Jovetic (94.), el-Kabi (117.), illetve Martinez Quarta (42.), Kouame (79.), Biraghi (99.)
Olimpiakosz:
Colakisz - Rodinei, Recosz, Carmo, Ortega (Quini, a hosszabbítás előtt) - Hezze, Iborra - Podence (Maszurasz, a hosszabbítás szünetében), Chiquinho (Horta, 78.), Fortunisz (Jovetic, 73.) - el-Kabi (el-Arabi, 122.)
Fiorentina:
Terracciano - Dodo, Milenkovic, Martinez Quarta, Biraghi (Ranieri, a hosszabbítás szünetében) - Arthur Melo (Duncan, 74.), Mandragora - Gonzalez (Beltrán, a hosszabbítás szünetében), Bonaventura (Barak, 82.), Kouame (Ikone, 82.) - Belotti (Nzola, 59.)
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
szóljon hozzá!