Hirdetés

Holland–argentin elődöntő: mi kerül elő a cilinderből?

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság szerda esti, második elődöntőjében egy újabb „klasszikust” játszanak Hollandia és Argentína főszereplésével. A döntőbe jutó csapat kiléte mellett az egyik legérdekesebb kérdés, hogy mit talál ki Louis van Gaal erre a találkozóra.

Nagy-Méhész Tünde

2014. július 09., 13:322014. július 09., 13:32

A holland válogatott szövetségi kapitánya ugyanis a torna során számtalanszor bizonyította, hogy minden eshetőségre és ellenfélre felkészítette csapatát. A csoportkör első fordulójában csapata szó szerint kiütötte a címvédőt, hiszen 5-1-re nyert a spanyolok ellen, a későbbiekben pedig a védelemben is bizonyítottak játékosai. A holland futballhagyományok alapján a 4-3-3 tekinthető alaprendszernek, ugyanakkor a Mexikó elleni nyolcaddöntőben 5-3-2-t játszottak, majd amikor hátrányba kerültek, 3-4-3-ra álltak át.

A Costa Rica elleni negyeddöntőben pedig a világbajnokságok történetének egyik legzseniálisabb húzását hajtotta végre, amikor a 0-0-ával végződő 120 perc végén kezdő kapusa, Jasper Cillessen helyett Tim Krult küldte a pályára a büntetőrúgásokra. Amilyen kockázatot hordozott magában ez a csere, pszichológiailag legalább annyira megmagyarázható, hiszen van Gaal ezzel a döntéssel átvállalta a játékosokra háruló felelősséget: ha Krul nem is jár sikerrel, a húzása miatt úgyis őt tették volna felelőssé.

A csere azonban tökéletesen bejött, hiszen a Newcastle United kapusa mind az öt Costa Rica-i büntetőnél jó irányba vetődött, kettőt pedig ki is ütött, így Hollandia bejutott az elődöntőbe. Az Oranje pedig bizonyította, nemcsak „A” tervvel érkezett a tornára, de kétségtelen, hogy a B csoport megnyerésével „lazább\" ágon jutott a négy közé.

A hollandok ellenfele az elődöntőben az az argentin válogatott lesz, amely 1990 után először jutott négy közé világbajnokságon. Ugyan az Albicelestét a legerősebb támadószekcióval rendelkező válogatottként aposztrofálták, a torna során nem kápráztattak el látványos akciókkal.

Hiába a Lionel Messi, Ángel di Maria, Gonzalo Higuaín, Ezequiel Lavezzi támadósor, az eddig lejátszott öt mérkőzésből hármat is 1-0-ra nyertek, amikor pedig egynél többször találtak a kapuba – Bosznia-Hercegovina ellen 2-1 és Nigéria ellen 3-2 – az ellenfél is eredményes tudott lenni. A legjobb 16 között Svájc válogatottját di Maria 118. percben lőtt góljával verték, Belgium ellen pedig Higuaín 8. percben lőtt gólja ért továbbjutást.

A világbajnokság előtt az argentin csapat gyenge ponjaként a szakemberek a szövetségi kapitányt, Alejandro Sabellát nevezték meg. A 60 éves szakember végig egy rendszerben, 4-2-3-1-ben játszatta csapatát, igaz, a gazdag játékosállomány miatt több variációban.

Az viszont szembetűnő, hogy az argentin csapat játéka a Messi, di Maria tengely köré épül, utóbbi azonban combizomsérülést szenvedett a belgák ellen, így nem játszhat az elődöntőben, így hatványozottan igaz, hogy a Barcelona négyszeres aranylabdásának játékától függ a csapat sikere. A csoportkörben négy gólt szerző és az együttest a hátán vívő Messi, bár továbbra is jól játszik, az egyenes kieséses szakaszban még nem szerzett gólt.

A hollandok is tisztában vannak Messi kulcsszerepével, ám Jasper Cillessen, a csapat kapusa kijelentette: „Argentína nem csak egy játékosból áll, csapatszinten kell felkészülnünk rájuk\".
Javier Mascherano, az argentinok középpályása szerint taktikai csata várható: „Hatalmas lehetőség előtt állunk, nem szalaszthatjuk el. Itt már szívvel-lélekkel kell harcolni, de nem szabad, hogy ez a taktika kárára váljon, nagyon oda kell figyelnünk.\"

A világbajnoki mérkőzéseket tekintve a csoportkörben 1974-ben 4-0-s holland siker született, 2006-ben pedig gólnéküli döntetlent játszottak egymással a csapatok.

Az 1998-as világbajnokságon Denis Bergkamp 89. percben lőtt találatával Hollandia nyerte a negyeddöntőt, a legemlékezetesebb csata viszont argentin ünnepet hozott: az 1978-as Buenos Aires-i világbajnoki döntőn Mario Kempes vezetésével az argentinok hosszabbításban 3-1-re felülmúlták a hollandokat. Az a találkozó egyébként késve kezdődött el, hiszen a hazai csapat kifogásolta, hogy Rene van de Kerkhof sérült karján gipszet visel, végül azonban pályára léphetett.

Argentína tehát 1990 után játszhat ismét vb-elődöntőt, míg a hollandok sorozatban második alkalommal juthatnak fináléba – a négy évvel ezelőtti dél-afrikai tornáról csupán hét játékos szerepel most is az Oranje keretében.

Labdarúgó-világbajnokság, szerdai elődöntő: Hollandia–Argentína. Helyszín: Sao Paulo, Corinthians Aréna (68 ezer férőhelyes). Játékvezető: Cüneyt Cakir (török). Tévéközvetítés: m1, TVR1, 23.00.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés