Hirdetés

Hasta la vista, spanyolok!

Két forduló után biztossá vált, hogy a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott már a csoportkörben búcsúzik a brazíliai világbajnokságtól: Vicente del Bosque együttese a B csoport szerda esti találkozóján 2-0-ás vereséget szenvedett Chilétől, ezzel nulla ponttal a kvartett utolsó helyén áll.

Nagy-Méhész Tünde

2014. június 19., 16:292014. június 19., 16:29

2014. június 19., 16:562014. június 19., 16:56

„Megérdemelten estünk ki\" – ismerte el úriemberhez méltóan csapata kudarcát Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya, akinek vezetésével aranyérmesek lettek a 2010-es világbajnokságon és a 2012-es Európa-bajnokságon. A 64 éves szakember irányítása alatt korábban soha nem kaptak ki egymás után két mérkőzésen, most ez történt meg velük, hiszen a nyitófordulóban Hollandiától 5-1-es vereséget szenvedtek.

Egyébként a világbajnokságok történetében először fordult elő, hogy a címvédő elveszítse az első két mérkőzését, igaz hasonlóan nagy kudarcokat keresve nem kell nagyon elmélyedni a történelemkönyvekben: a 2002-es tornán a franciák, a 2010-es vb-n pedig az olaszok búcsúztak a csoportkörben címvédőként.

A szerda esti találkozón lendületesen kezdő Chile már az első percekben megszerezthette volna a vezetést, de ekkor még hiba csúszott a befejezésekbe. A 20. percben aztán egy eladott labda után Alexis Sánchez megindult és tökéletesen passzolt Vargashoz, aki a kivetődő Casillas mellett elhúzta a labdát, és az üres kapuba gurított. Az FC Barcelonában futballozó Sanchéz a második chilei gólban is benne volt, a 43. percben az ő szabadrúgását öklözte középre a spanyol kapus, a kipattanót pedig Aránguiz lőtte a kapu bal oldalába.

A második játékrészben ugyan próbálkoztak a spanyolok, de játékukból hiányzott az átütő erő. „Azok után, amiket elértünk korábban, nem gondoltam volna, hogy ez történik, Sajnos a chileiek elleni meccsen már az első pillanattól lassúak és túl óvatosak voltunk, kivülről úgy tűnt, félünk attól, hogy elbukunk\" – kesergett a találkozó után del Bosque, aki azt is elismerte: azért is élte meg rosszul a mostani vb-szereplést, mert a felkészülés során nem utalt semmi a gyenge teljesítményre. A címvédő brazíliai szerepléséről sokatmondó adat, hogy a győztesen megvívott legutóbbi két Eb-n (2008 és 2012), illetve a 2010-es vb-n tizenkilenc mérkőzésen összesen hat gólt kaptak, míg most az első kettőn már hétnél járnak.

A B csoport másik mérkőzésén a holland válogatott az előzetes várakozásokkal ellentétben sokkal nehezebben verte az ausztrálokat. A fordulatokban gazdag, látványos találkozón a spanyolok kiütése után dekoncentráltabb Oranje ellen az ausztrálok 70 percig nagyon bátran futballoztak. Az 54. percben Jedinak értékesített büntetője után még a vezetést is átvették, de van Persie és a csereként beálló Memphis Depay góljával végül 3-2-es holland siker született.

A kvartettből tehát Hollandia és Chile már biztosan továbbjut, az utolsó fordulóban pedig egymás ellen dönthetik el a csoportelsőség sorsát, a tornán eddig három gólig jutó van Persie viszont két sárga lapja miatt azon a találkozón nem léphet pályára.

Az A csoportban szereplő Horvátország is megszerezte első pontjait a brazíliai tornán: a második fordulóban 4-0-ra nyert Kamerun ellen. A győzelmet Olic 11. percben lőtt gólja alapozta meg, majd a második félidő elején Perisic növelte az előnyt, a végeredményt pedig a nyitómérkőzésről eltiltás miatt lemaradó Mandzukic duplája állította be.

Az A csoportban egyelőre annyi biztos, hogy Kamerun búcsúzik, a záró körben pedig a brazilokkal találkozik. A kvartettben jelenleg harmadik Horvátországnak Mexikó ellen kell kiharcolnia a továbbjutást.

A csoport, 2. forduló: Horvátország–Kamerun 4-0 (1-0). Manaus, 39 982 néző, vezette: Pedro Proenca (portugál). Gólszerzők: Olic (11.), Perisic (48.), Mandzukic (61., 74.). Piros lap: Song (40.). Sárga lap: Eduardo (90.).

Az A csoport állása: 1. Brazília 4 pont, 2. Mexikó 4, 3. Horvátország 3, 4. Kamerun 0.

B csoport, 2. forduló: Chile–Spanyolország 2-0 (2-0). Rio de Janeiro, 74 ezer néző, v.: Mark Geiger (amerikai). Gólszerzők: Vargas (20.), Aránguiz (43.). Sárga lap: Vidal (26.), Mena (61.), illetve Xabi Alonso (41.).

Hollandia–Ausztrália 3-2 (1-1). Porto Alegre, 41 ezer néző, v.: Djamel Haimoudi (algériai). Gólszerzők: Robben (20.), van Persie (58.), Depay (68.), illetve Cahill (21.), Jedinak (54., 11-esből). Sárga lap: van Persie (47.), illetve Cahill (43.).

A B csoport állása: 1. Hollandia 6 pont, 2. Chile 6, 3. Ausztrália 0, 4. Spanyolország 0.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés