
Fotó: Facebook/Mercedes-AMG Petronas Formula One Team
Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.
2024. február 01., 22:032024. február 01., 22:03
„Csodálatos tizenegy év ez a csapattal, büszke vagyok mindarra, amit közösen elértünk. A Mercedes 13 éves korom óta az életem része, a hely, ahol felnőttem, így arról határozni, hogy elhagyom, a legnehezebb döntések közé tartozik, amelyeket valaha meg kellett hoznom. Ugyanakkor ez a megfelelő idő, hogy megtegyem ezt a lépést és izgatottan várom az új kihívásokat” – idézte a Mercedes honlapja csütörtökön a hétszeres világbajnok brit pilótát, aki megígérte: mindent megtesz, hogy utolsó közös évükben igazán emlékezetes teljesítményt nyújtson.
A Mercedes tavaly augusztusban hosszabbította meg a 39 éves Hamilton és a másik pilóta, a szintén brit George Russell szerződését 2025-ig.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.
szóljon hozzá!