Hirdetés

Gyenge játékkal, de legyőzte a Steaua a Kolozsvári CFR-t

„Még döntetlent sem érdemelt volna Steaua” – állapította meg Eugen Trică, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetőedzője a Bukarestben elszenvedett 1-0-s vereséget követően.

2015. március 09., 16:152015. március 09., 16:15

De nem csak ő látta így, hanem még a címvédő, listavezető fővárosiak szakvezetője is elégedetlen volt tanítványai pályán mutatott hozzáállásával, elismerve, hogy megszenvedtek a 20. fordulóban szerzett három pontért.

„Még jó, hogy gyenge játékkal is nyertünk. Remélem, hogy a következő összecsapáson már minden rendben lesz. Úgy gondolom, hogy akik ma lehetőséget kaptak, többet kellett volna nyújtsanak, a csapat összességében sem ütötte meg a mércét” – fogalmazta meg a vasárnap esti bajnoki rangadó utáni sajtótájékoztatón az épp 43. születésnapját ünneplő Gâlcă.

A pályán ugyanis többnyire a vendégek akarata érvényesült, a 24 pontos levonást követően sereghajtóvá vált, ám előtte az összetett második helyén telelő fellegváriak számos veszélyes helyzetet alakítottak ki Arlauszkisz kapuja előtt. A szurkolói által bojkottált Steaua csak a 78. percben esett, egy szögletet követő találatnak köszönheti a sikert: a labdát a csereként beállt Țucudean fejelte a hálóba. Vezetésük azonban az utolsó pillanatokig bizonytalan maradt, de az átigazolási tilalommal is sújtott CFR a hajrában sem volt eredményes.

„Az első perctől az utolsóig mi irányítottuk a meccset. Legalább 6-7 ziccerünk volt, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk” – sajnálkozott Trică. Az edző hozzátette, egy sikerrel továbbra is versenyben maradtak volna a bajnoki címért, meggyőződése ugyanis, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság a javukra dönt, és akár már a jövő héten visszakaphatják pontjaikat, illetve feloldják a játékosok leszerződtetésére vonatkozó korlátozást.

Addig azonban a Ligakupa elődöntőjének szerdai visszavágójára készülő Steaua (19 órától játszik a Giurgiui Astra otthonában, a fővárosi első meccsen elért 3-0-s sikere után) 47 ponttal vezeti a Liga 1 összetettjét, miközben a CFR 11 ponttal a tizennyolc fős mezőny utolsó helyén áll.

Ugyancsak vasárnap koraeste rendezték a Viitorul–Craiova összecsapást is, amely 1-1-es döntetlennel végződött. A forduló hétfő este a Ploiești–Iași és Medgyes–Rapid mérkőzésekkel zárul.

Kedden 18.30 órától a Ligakupa-elődöntő másik ágán Dinamo–Târgu Jiu-i Pandurii találkozót rendeznek. A párharc első felvonását a Gorj megyeiek nyerték 2-1-re. A viadalt ezúttal is a Look TV, a Dolce és a DigiSport sugározza élőben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés