
2013. március 15., 08:082013. március 15., 08:08
A csapatok és a pilóták óvatos és többértelmű nyilatkozatai eddig is megszokottak voltak a Forma–1-es idény nyitánya előtt, idén azonban úgy tűnik, nemcsak rutinból beszélnek így a száguldó cirkusz főszereplői. Ők minden bizonnyal a vasárnap rajtoló szezonban is a tavalyi élmenők lesznek, de a sorrendre, illetve az új trónkövetelők kilétére még csak tippelni sem mernek a szakértők.
Mindennek legfőbb oka, hogy 2013-ban nagyon kevés új szabály bolygatja fel az erőviszonyokat, és kérdés, melyik istálló miképpen reagál ezekre. A legtöbb a technikusok számára fontos paraméter-módosítás, de néhány új szabály a nézőknek is feltűnik majd. Mint például, hogy a konstruktőröknek szigorú utasítások mellett, de megengedték az autók orrát elcsúfító törés „betömését” – ennek köszönhetően esztétikusabbá válnak a versenygépek. Szintén fontos rendelkezés az is, hogy az állítható DRS-szárnyakat idén az egész versenyhétvégén tilos lesz használni a kijelölt területeken kívül – vagyis már a szabadedzéseken és az időmérőn sem aktiválhatják akárhol a pilóták.
A korábbiakhoz képest jóval kevesebb módosítás, hogy az idei szezon lesz az utolsó, amikor a csapatok még a 2006-ban bevezetett V8-as, 2,4 literes szívómotorokat használhatják; ezek helyét jövőre V6-os, 1,5 literes turbó-egységek veszik át. A rengeteg módosítással járó cseréig pedig a sportág vezetői már nem akarták felbolygatni a fejlesztéseket.
Emiatt a szezon előtti tesztelések sem szolgáltattak túl sok információval az erőviszonyokról, főleg, hogy a spanyolországi próbahelyszínek igen különböznek az idény eleji ázsiai pályáktól. Talán csak a Mercedes megerősödése lehet feltűnő, főleg, hogy belső pletykák szerint a németek igazából beáldozták a tavalyi szezonjukat, hogy az idén már az élcsapatokkal versenyezhessenek.
A német csapathoz fűződik a legfontosabb pilótacsere is: a 2008-as világbajnok Lewis Hamilton elhagyta a McLarent, és a visszavonult Michael Schumacher helyét foglalta el a csillagos márkánál. A csapatok háza táján amúgy is nagy volt a mozgolódás: csak a Red Bull, a Ferrari, a Lotus és a Toro Rosso vág neki azonos öszszetételben az idénynek.
A McLarenhez Hamilton helyére a Sauber pilótája, Sergio Perez került, míg a mexikóit a német Nico Hülkenberg váltotta a svájci istállónál. A Sauber azonban továbbra sem marad mexikói versenyző nélkül, hiszen a másik autóban az idei öt újonc egyike, a korábbi GP3-as bajnok és GP2-es harmadik helyezett Esteban Gutierrez ül majd. Hülkenberg helyére honfitársa, a tavaly kényszerszünetet tartott Adrian Sutil szerződött vissza a Force India- csapathoz, a Saubernél autó nélkül maradt Kamui Kobajasi viszont elhagyja a száguldó cirkuszt, akárcsak Bruno Senna, akit a finn Valtteri Bottas vált a Williamsnél. A Caterham is megvált a 2008-ban még futamgyőzelmet ünneplő Heikki Kovalainentől, illetve az orosz Vitalij Petrovtól, a brit istálló versenygépeit a Marussiától érkezett Charles Pic és az újonc holland Giedo van der Garde vezeti majd.
Az orosz csapat két kezdővel áll rajthoz – a francia Jules Bianchi és a brit Max Chilton –, ami azt jelenti, hogy Timo Glock is autó nélkül maradt az F1-ben. A német pilóta hazatért, és a DTM túraautó-bajnokságban próbálja ki magát. Egy másik tapasztalt pilóta, a spanyol Pedro de la Rosa nem az újoncok érkezése, hanem a HRT istálló megszűnése miatt volt kénytelen ismét elhagyni a Forma–1-et; akárcsak Narain Karthikeyan, bár a mezőnyátlagnál jóval lassúbb indiai pilótáért valószínűleg kevesen sajnálkoznak majd.
Fontos változás az is, hogy a versenynaptárból kikerült az Európa Nagydíj, így az eddigi helyszín, Valencia a jövőben a páros években ad otthont a Spanyol Nagydíjnak, míg a páratlan években Barcelona. Hasonló vetésforgót alkalmaznak a Német Nagydíjnál, amelyet az idén így a Nürburgringen rendeznek meg.
Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzését szombaton 8 órától, míg a futamot vasárnap 8 órától közvetíti élőben az M1 és a DigiSport 1.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.