Hirdetés

Forma 1: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az idényzárón Abu-Dzabiban

Az Abu-Dzabi Nagydíj győztese, Max Verstappen •  Fotó: Facebook/Max Verstappen

Az Abu-Dzabi Nagydíj győztese, Max Verstappen

Fotó: Facebook/Max Verstappen

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.

MTI

2023. november 26., 17:082023. november 26., 17:08

A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán.
Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárta a második helyen az Abu-Dzabi Nagydíjat, amelyen a dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott.

Hirdetés

Néhány körrel később Norris feljött harmadiknak, majd a 15. körben kiállt kerékcserére, de a szerelők hibáztak, az abroncsváltás a szokásosnál lassabb volt, így a brit versenyző elveszítette a harmadik pozíciót.

A vele együtt a boxba hajtó Russellnél ugyanis nagyon gyorsan dolgoztak a Mercedes szerelői, így előnyösebb helyzetbe került a dobogó alsó fokáért zajló csatában.

Az élről Verstappen a 17. körben döntött a kerékcsere mellett, Leclerc pedig egy körrel később hajtott a boxba új gumikért. Az élen így a holland világbajnok maradt, mögötte a Ferrari monacói versenyzője száguldott másodikként, majd Russell következett a sorrendben.

A 35. körben aztán Russell letudta a második kerékcseréjét, egy körrel később Leclerc is a boxban járt.

Verstappen még kint maradt a pályán és csak a 44. körben hajtott a futam során másodszor a boxba.

A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, s ez a leintésig már nem változott. Ugyan a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a pályán feljött másodiknak – ebben az utolsó előtti körben Leclerc is segítette –, de mivel egy korábbi kisebb ütközésért öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól, végül negyedikként zárt.

A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés