
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat
Fotó: Facebook/McLaren
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
2025. november 09., 20:592025. november 09., 20:59
2025. november 09., 21:262025. november 09., 21:26
A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelme. Norris mögött Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője zárt másodikként, míg
Norris ezzel a sikerrel 24 pontra növelte az előnyét az összetettben Piastrival szemben.
A rajtot a pole pozícióból Norris nagyszerűen kapta el, így simán megőrizte a vezető helyét, mögé pedig sorrendben Antonelli, Charles Leclerc (Ferrari) és Piastri sorolt be. A második körben a pályára hajtott a biztonsági autó, a hazai közönség előtt szereplő Gabriel Bortoleto (Sauber) ugyanis egy előzési kísérlet közben a falnak csapta a versenyautóját.
A száguldás néhány körrel később folytatódhatott volna,
a McLaren ausztrál versenyzője kissé elvétette a féktávot, autója összeért Antonelliével, amely ennek következtében nekicsapódott Leclerc Ferrarijának. Utóbbi autó futóműve eltörött az ütés nyomán, így a monacói pilótának fel kellett adnia a futamot, Piastri pedig megelőzte Antonellit, és üldözőbe vehette Norrist.
Tíz körrel később aztán a versenybíróság tíz másodperc időbüntetést szabott ki Piastrira, mivel őt látta felelősnek az újraindítást követő ütközésnél. Közben a boxutcából rajtolt Verstappen már kilencedik volt, sőt, a kerékcserékre kiállók miatt hamarosan a hatodik pozícióban száguldott.
Az élmezőnyből a harmadik Antonelli a 22. körben járt a boxban friss abroncsokért, Norris pedig az élről a 30. körben állt ki kerékcserére. Öt körrel később Verstappen is új gumikat kapott, majd az ideiglenesen vezető Piastri a 39. körben hajtott a boxba, s amellett, hogy kereket cseréltek az autóján, a tíz másodperces büntetését is letöltötte.
mögötte Antonelli volt a második, George Russell (Mercedes) a harmadik. Verstappen az ötödik pozícióban száguldott, Piastrinak pedig a hetedik helyről kellett megpróbálnia minél előrébb törni.
Antonelli Mercedesén a 48. körben másodszor cseréltek kereket, egy körrel később Russell is megint a boxban járt. Norris az élről az 50. körben hajtott a boxba friss abroncsokért, egy körrel később Piastri következett, a futamot ekkor Verstappen vezette. A holland címvédőt azonban 16 körrel a leintés előtt a második kerékcseréjére hívta a Red Bull, és a négyszeres vb-győztes negyediknek állt vissza a mezőnybe.
Antonelli második, Russell harmadik volt, Verstappennek azonban esélye nyílt a leintésig még megtámadni a két Mercedes-versenyzőt.
Russellt könnyedén utasította maga mögé a holland kiválóság, de Antonellivel már nem bírt el, és a boxutcai startja ellenére harmadik lett.
A vb két hét múlva Las Vegasban folytatódik.

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a futamon ötödikként záró csapattársától, Oscar Piastritól.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
szóljon hozzá!