
Cristian Manea 2014-es átigazolási szerződése kapcsán Gheorghe Hagi neve is felmerült hétfőn abban az adócsalási botrányban, amelyet a labdarúgásban jelen lévő pénzügyi visszaélések felderítésére szakosodott Football Leaks oknyomozása robbantott ki hétvégén, először Cristiano Ronaldo, Mesut Özil és José Mourinho „adóspórolási" módszereit megszellőztetve.
2016. december 05., 18:132016. december 05., 18:13
A Gazeta Sporturilor – amelynek munkatársa, Cristian Ștucan tagja volt a több mint féléves oknyomozást végző 60 fős újságírói csoportnak – beszámolója rámutat arra, hogy a Viitorul tulajdonosa és edzője két évvel ezelőtt 2,5 millió euróért eladta az akkor még kiskorú, jelenleg mintegy 300 ezer euróra értékelt labdarúgót az Apollon Limasszolnak, majd az összeg 40 százalékát egy máltai off-shore cégnek utalta át. Manea eközben két éve Belgiumban, a Mouscronnál futballozik – kölcsönben –, egyik családtagja szerint pedig a szerződést is ott írta alá a ciprusiakkal.
A sportlap úgy tudja, hogy mindkét klub a hírhedt izraeli játékosügynök, Pinhas „Pini\" Zahavi ellenőrzése alatt áll, aki ezáltal kijátssza a világszövetség (FIFA) azon 2015-ben bevezetett tiltását, amely szerint befektetői csoport nem vásárolhat fel játékjogot (Third Party Ownership), azt csakis klubok birtokolhatják. Emlékeztetnek arra is, hogy akkoriban Hagi klubjának adótartozásai voltak, Manea pedig akkor meglepetésre debütált a felnőtt válogatottban – Victor Pițurcă szövetségi kapitány meghívására.
Ștucan már februárban is rendellenességet gyanított Manea átigazolása kapcsán, akkor még a ProSport főszerkesztőjeként foglalkozott az üggyel. Erre emlékeztet a Viitorul hétfői közleménye is, amelyben az év elei álláspontjukhoz hasonlóan megismétlik: a fiatal futballista eladása szabályosan zajlott le. Hangsúlyozzák: kereskedelmi társaságként időben fizetik alkalmazottjaikat, és nincsenek adóhátralékaik, különböző cégekkel és ügynökökkel kollaborálnak, de befektetői társaságokkal nem üzleteltek.
A játékos átigazolását a román és a ciprusi labdarúgó-szövetség jóváhagyásával a FIFA hivatalos online rendszerén keresztül intézték, a máltai Dito Trading and Consulting Kft-nek pedig a nemzetközi törvények alapján fizettek. „Az összeget tekintve megjegyezzük, hogy nincsenek rögzített részesedések, azokra a FIFA mindössze ajánlást tesz. A klubunknak és Haginak az említett szerződésen túlmenően nem volt kapcsolata az illető céggel\" – fogalmaz a közlemény.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!