Férfi kézilabda: később gyógyuló sebek

Mert ha nem, akkor talán van esély azon horvátok ellen, akik számára a dobogó alsó foka nem tét, és a döntőbe jutás elszalasztása után talán nem hajtanak a bronzéremért. A magyar oldalon érzékeny veszteség volt a svédek ellen megsérült Császár elvesztése, a horvátoknál pedig a franciáktól elszenvedett vereség után belső viszályok törtek ki, egyik legnagyobb sztárjuk, Ivano Balic csúnyán összeveszett Slavko Goluza szövetségi kapitánnyal.

Bár a csoportmeccs során a horvátok 26-19-el gázoltak át a magyar csapaton, Mocsai Lajos együttese a bronztalálkozó elején lépést tudott tartani a déli szomszédokkal. Nagy és Harsányi góljainak köszönhetően a horvátok annak ellenére sem tudtak elhúzni, hogy a cseh játékvezetők három kétperces kiállítást is diktáltak a magyarok ellen.

Az első tíz perc kiegyenlített csatája után azonban a horvátok fokozatosan növelték az előnyüket, és szünetben már öt góllal vezettek (19-14). Motivációhiánynak tehát nyoma sem volt, és ez rányomta a bélyegét az egyre apatikusabb magyar együttes játékára is, így a második játékrészben a horvátoknak sikerült teljes mértékben a számukra kedvező mederbe terelni a játék képét.

A magyar csapatban ugyan még benne volt egy fellángolás, de ezzel csak rövid időre tudták tompítani a hátrányt, a végjáték ismét a horvátoké volt, főleg, hogy a védők által kiszorított magyarok lövéseit Alilovic egyre nagyobb hatékonysággal hárította, a magyar fal pedig tehetetlen volt az ellenfél gyors lerohanásai ellen. A horvátok így 33-26-ra nyerték meg a találkozót, amelyiknek a végén igazából egyik szurkolótábor sem tudott szívből örülni, ezért a leghangosabbak a csarnokba már beszivárgó francia drukkerek voltak, akik már akkor biztatták a döntőre készülő csapatukat, amikor a pályán még a bronzmeccs résztvevői ráztak kezet egymással.

„A mérkőzés sajnos addig tartott, amíg a horvát válogatott meg nem indult, és jelentős előnyre tett szert, ám ki kell mondanom, hogy ebben a döntő szakaszban jelentős segítséget kaptak a játékvezetőktől, akik kulcsmomentumokban tolták meg őket. Ettől még a bronzéremnek ők a jogos tulajdonosai, a játék minden elemében felülmúltak minket – összegzett Mocsai Lajos. – Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, amelyik erőn felül teljesített ezen az olimpián. Ezen a mérkőzésen azonban Császár kiesésével nem igazán volt irányító játékunk, és a védekezés-támadás kombinációk sem mentek úgy nélküle, ahogy korábban. Sikerült úgy felépítenünk az olimpiánkat, hogy végül éremért játszhattunk, és rövid időn meg kell történnie a lelkek gyógyulásának, mert aki ebben a sportban él, tudja, hogy a magyar kézilabdának ez óriási eredmény.”

Ilyés Ferenc csapatkapitány sérülés után érkezett az olimpiára, és nem is tudott teljesen formába lendülni. „Az Izland elleni 80 perces mérkőzés fizikailag, majd a svédek elleni találkozó lelkileg is sokat kivett belőlünk, és meglátszott, hogy nincs már erőnk. Az első félidőben próbáltuk tartani a lépést, de ettől csak jobban kimerültünk, úgyhogy a második játékrészben megtört a védelmünk. Remélem, egyszer majd a negyedik hely szépnek tűnik” – mondta a székelyudvarhelyi származású játékos, aki nyolc évvel ezelőtt is tagja volt az akkor szintén negyedik helyezett válogatottnak.

A nőknél a csoportkörben és a negyeddöntőben még botladozó Norvégia megvédte címét, az elődöntőben Dél-Koreát (31-25), a fináléban pedig az idei Bajnokok Ligája-győztes Buducsnoszt Podgoricára épülő montenegrói válogatottat (amelybe csak az Oltchimnál játszó Jovanovics és a győri Radicsevics került be más klubtól) győzve le.

Kiss Csaba, London

Kézilabda, férfi döntő: Franciaország–Svédország 22-21. A bronzéremért: Horvátország–Magyarország 33-26. Női döntő: Norvégia–Montenegró 26-23. A bronzéremért: Spanyolország–Dél-Korea 31-29 (kétszeri hosszabbítás után).