Hirdetés

Felgueiras pontmentése

Gól nélküli döntetlent játszott a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a Brassói FC ellen a Liga 1 15. fordulójában. A kiesőjelöltek hétfői rangadóját a Kolozsvári U nyerte, míg a Petrolul hozta a kötelezőt a Konstancai Viitorul ellen.

2013. november 26., 18:442013. november 26., 18:44

A 15. fordulót megelőzően a vasutascsapat sorozatban hat mérkőzésen maradt veretlen, és az utolsó öt találkozóján nem kapott gólt. Nagyrészt Mario Felgueirasnak köszönhetően, aki hétfőn előbb Andrei Cristea, majd Mugurel Buga és Diogo Fonseca lövését is bravúrral védte, így a Brassó FC sem tudta bevenni a kolozsvári kaput.

A CFR támadóinak legnagyobb helyzetét Robert Maah a hosszabbításban mellé lőtte, így a mérkőzés végeredménye 0-0 lett. Petre Grigoraş, a Kolozsvári CFR vezetőedzője a döntetlenek miatt méltatlankodott a mérkőzés után: „A hét döntetlennel zárult mérkőzésünkből inkább veszítettünk volna el hármat, de nyerjük meg a többit. Most nagy lehetőséget szalasztottunk el, hogy felzárkózzunk a dobogó közelébe.”

A szakember emellett portugál kapusát méltatta: „Mondhatjuk, hogy szerencsénk volt Felgueiras bravúrjaival. Rajta kívül senkit sem tudok dicsérni a csapatból.”
A játéknap másik Kolozsvár–Brassó-párharca öt találatot hozott, a kiesési rangadón az U hazai pályán 3-2-re nyert a Corona ellen. A forduló zárómérkőzésén a Petrolul a gólnélküli első félidő után simán verte a Konstancai Viitorul csapatát. A bajnokság jelenlegi bronzérmese az uruguayi Juan Albin duplájának és Hamza Younes 90. percben szerzett találatának köszönhetően 3-0-ra nyert.

Liga 1, 15. forduló, hétfő esti eredmények: Brassói FC–Kolozsvári CFR 0-0, Kolozsvári U–Brassói Corona 3-2 (Lemnaru 22., 52., Borza 27., ill. Buş 24., 85.), Petrolul Ploieşti–Konstancai Viitorul 3-0 (Juan Albin 62., 72., Younes 90.).

Korábbi eredmények: Concordia Chiajna–Săgeata Năvodari 4-0 (Roşu 61., 74., Wellington 89., Serediuc 93.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Temesvári ACS Poli 1-0 (Golubovics 78.), Galaci Oţelul–FC Vaslui 1-2 (Marquinhos 90+3, ill. Sîrghi 28. – öngól, Antal 84.), Pandurii Tg. Jiu–Bukaresti Steaua 1-1 (Oliveira 27., ill. Szukala 49.), Astra Giurgiu–FC Botoşani 5-0 (Enache 8., 32., De Amorim 16., Seta 43., Abdoul Yoda 89.), Bukaresti Dinamo–Medgyesi Gaz Metan 1-0 (Ţucudean 45.).

Az élcsoport: 1. Astra 32 pont/14 meccs, 2. Steaua 30/12 (28-8), 3. Petrolul 30, 4. Pandurii 27, 5. Ceahlăul 26.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés