Hirdetés

Fagyos búcsút vett a CFR az Európa Ligától

Nem igazán tudta motiválni a Kolozsvári CFR játékosait a klubvezetés által arra az esetre beígért prémium, ha megnyerik az év két utolsó, a Ceahlăul és a PSV Eindhoven elleni mérkőzését.

Pengő Zoltán

2009. december 18., 10:352009. december 18., 10:35

A szerda esti, hóesésben és fagypont alatti hőmérsékletben megrendezett Európa Liga-mérkőzésen az első pillanattól kezdve a már biztos továbbjutó holland csapat akarata érvényesült, az eindhoveniek eldugták a labdát, melyet a hazaiak sem megszerezni, sem megtartani nem nagyon tudták.

Az első helyzet ennek ellenére a Gépész utcaiak előtt adódott, a 7. percben Koné közelről fejelt a kapu mellé. A 19. percben aztán Lazovics kapott gólpasszt Dzsuzsáktól, Peskovic kapus pedig szabálytalanul állította meg a PSV jobbszélsőjét, aki maga értékesítette a büntetőt.

A CFR a folytatásban is lelketlenül és elképzelés nélkül futbalozott, csupán Dubarbier és Deac játéka színesítette a szürke mezőnyjátékot. A PSV kapujára a legnagyobb veszélyt a saját hálóőre jelentette, Isaksson több lábbal történt labdaérintésének is a hazaiak voltak a haszonélvezői.

A második félidőben agilisabb, ám továbbra is minimális hatékonyságú játékkal rukkolt elő a kolozsvári csapat. A hollandok tetszetősen adogattak, s elsöprő arányban nyerték meg az egyéni párharcokat. A 68. percben aztán a szünetben Dzsudzsákot váltó Amrabat lépett ki a lesre játszó hazai védők közül, s váltotta gólra Toivonen mesteri indítását.

A CFR támadójátékáról mindent elmond az a tény, hogy Isaksson a 74. percben mutatta be az első védést, vetődve tolta a léc fölé Dică jól elvégzett szabadrúgását. A Gépész utcaiak mestere sem volt ihletettebb állapotban, mint tanítványai, Andrea Mandorlini ugyanis csak negyedórával a mérkőzés vége előtt szánta el magát az első cserére, Traorét küldve be Leao helyett. A hazaiak teljesítménye tulajdonképpen „meggyőző” volt, ékesen bizonyította, hogy a kolozsvári gárda nem véletlenül végzett a K csoport utolsó helyén, három pontot szerezve a lehetséges 18-ból.

„Kicsit csalódott vagyok, legalább döntetlenre számítottam, de ez a meccs megmutatta, mi a különbség a román és a holland bajnokság között – nyilatkozta Iuliu Mureşan klubelnök. – A prémium sem motivált a játékosokat, de ne feledjük, hogy a PSV 35 meccse veretlen.” Az eindhoveniek magyar válogatott szélsője, Dzsudzsák Balázs főként az első 45 perccel volt elégedett, amelyben még ő is játszott: „Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, a CFR erős ellenfél, de az első félidőben mutatott jó játékunk végül döntőnek bizonyult. Nagyon örülök, hogy csoportelsőként végeztünk.”

Szintén szerda este lépett pályára a négyből az egyedüli román csapat, amelynek még esélye volt a továbbjutásra az Európa Liga csoportköréből, ám a Bukaresti Dinamo 3-0-ra kikapott a Panathinaikosz vendégeként, így szintén kiesett.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés