Hirdetés

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

kolozsvári

Hindrich Ottó kapus és Louis Munteanu csatár örül a Kolozsvári CFR győzelmének és továbbjutásának

Fotó: Kolozsvári CFR 1907

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Krónika

2025. július 31., 23:182025. július 31., 23:18

A Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR a svájci Lugano együttesét fogadta csütörtök este hazai pályán az Európa-liga selejtezőinek visszavágóján. A felek a kinti első mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszottak, és a rendes játékidőben ezúttal sem tudtak betalálni egymás kapujába. Mindez nem teljesen igaz, hiszen a vendégek két gólt is szereztek a Fellegváron, ám az egyiket kezezés, a másikat les miatt érvénytelenítették.

A CFR rendes játékidőben halvány teljesítményt mutató labdarúgói a hosszabbításban felelevenedtek, és a 96. percben megszerezték a találkozó egyetlen gólját.

Hirdetés

Az elkövető Sheriff Sinyan volt, aki egy szöglet utáni kavarodásból talált be. Ezzel a kincses városi együttes továbbjutott az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe, ahol a bolgár Levszki Szófiát kiejtő portugál Braga lesz az ellenfele.

Kolozsvár másik élvonalbeli labdarúgó-csapata, az Universitatea ugyancsak csütörtökön este játszotta sorsdöntő visszavágóját az európai porondon, de egy osztállyal lejjebb, a Konferencia-ligában. Mint arról beszámoltunk, a mérkőzést az Untold könnyűzenei fesztivál közelgő tizedik kiadása miatt az U-nak a Kolozsvár Aréna helyett Nagyszebenben volt kénytelen lejátszani.

Ioan Ovidiu Sabău együttese – amely a jereváni odavágón 0-0-át játszott – a visszavágó 13. percében betalált, amire az örmények az 53. percben válaszoltak. Akárcsak a CFR meccsén, itt sem dőlt el a mérkőzés a rendes játékidőben, az örményeknek pedig a hosszabbítás 117. percében sikerült bevinniük a győztes gólt Paul Ayongo révén, amihez kellett az U védelmének kihagyása is. A csalódást keltő vereség az Universitatea számára a búcsút, a Konferencialigából való kiesést jelenti.

Több sikerrel járt ugyanebben a sorozatban a Krajovai Universitatea, amely a csütörtök esti visszavágón 4-0 arányú győzelmet aratott hazai pályán az FK Sarajevo ellen. Az oltyán csapat ezzel 4-0-ás összesítéssel továbbjutott, és a Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában folytatja a küzdelmeket.

A Konferencia-ligában érdekelt három magyar csapat közül kettőnek sikerült a továbbjutás. A Győr csütörtökön este 3-1-re legyőzte a vendég Pjunyik Jerevánt a második fordulós párharc visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel továbbjutott. A Paksi FC – amelyet éppen a Kolozsvári CFR ejtett ki az Európa-liga küzdelmeiből – a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként, így 2-1-es összesítéssel továbbjutott. Ugyanakkor a Puskás Akadémia FC 2-0-ra kikapott a vendég ciprusi Arisz Limasszoltól, így kettős vereséggel, 2-5-ös összesítéssel búcsúzott.

korábban írtuk

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kézilabdában nincs barátság: lelépték a magyarok a lengyeleket az Eb-nyitányon

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.

Kézilabdában nincs barátság: lelépték a magyarok a lengyeleket az Eb-nyitányon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A végén „nyílt ki a tulipán”, győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar vízilabda-válogatott

A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.

A végén „nyílt ki a tulipán”, győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar vízilabda-válogatott
2026. január 16., péntek

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
Hirdetés