
Összejött. A Ferencváros az Alkmaar elleni győzelemmel kivívta az esélyt a nyolcaddöntőbe való továbbjutásra
Fotó: MTI
A Ferencváros hazai pályán 4–3-re legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, így a 17. pozícióban végzett és bebiztosította helyét a sorozat februári folytatásában.
2025. január 31., 07:442025. január 31., 07:44
Csaknem telt ház előtt került sor a Ferencváros továbbjutása szempontjából döntő fontosságú találkozóra, amelyen a hazai szurkolótábor az első perctől kezdve remek hangulatot teremtett. Nem kellett félteni a jóval kisebb létszámban jelen lévő holland drukkereket sem, ugyanis ők is igyekeztek a lehető leghangosabban buzdítani a kedvenceket.

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett csütörtök este az Eintracht Frankfurt vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulós mérkőzésén, de még továbbjutásra áll.
A gól után megnyugodni látszott az FTC, védekezésben sikerült rendeznie a sorokat, s bár a holland rivális többször vezetett lendületes és gyors akciót, betalálnia nem sikerült, sőt, kapura lövési kísérletig sem jutott el.
A félidő hajrájára fordulva Adama Traoré bombagólja nemcsak a szurkolók hangulatát javította tovább, hanem a ferencvárosi játékosokat is felszabadultabb futballra ösztönözte. Ennek közvetlenül a szünet előtt lett meg az eredménye, amikor újabb remek akciót vezetett a hazai együttes, a duplázó Ben Romdhane pedig másodszor is fejjel volt eredményes.
Fordulás után a kettős cserével felfrissített Alkmaar erőltette inkább a támadásokat, a Ferencváros a biztos védekezésre és az abból indítható gyors ellentámadásokra rendezkedett be. Negyedóra elteltével aztán a stadionban helyet foglalók többsége nem a pályán történő eseményekre, hanem a vendégszektorra figyelt inkább,

Robbie Keane lett a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban címvédő Ferencvárosi TC új vezetőedzője. A klub hétfőn jelentette be, hogy Pascal Jansen távozása után a 44 éves ír tréner veszi át az Európa Ligában továbbjutó helyen álló gárda irányítását.
A probléma végül a rohamrendőrök felvonulásával oldódott meg, s innentől újra a játéké volt a főszerep.
A hajrá kezdetén a hollandoknak összejött a szépítő találat, de a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek szép számmal, a 82. percben pedig videóbírós ellenőrzés után a játékvezető kezezés miatt tizenegyest ítélt a Ferencváros javára. Varga Barnabás magabiztosan értékesítette a büntetőt, ezzel pedig végleg eldőlni látszott a mérkőzés.
Az utolsó percek ennek ellenére izgalmasan teltek, az Alkmaar ugyanis a 90. és a 95. percben szerzett gólokkal szorossá tette a végjátékot, de egyenlítenie már nem sikerült.
A zöld-fehérek a nyolcaddöntőbe jutásért az AS Romával, vagy a Viktoria Plzennel csapnak össze február 13-án és 20-án.
A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutott, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé jutásért. A rájátszás első fordulójának párosítását pénteken sorsolják Nyonban.
Európa-liga, alapszakasz, 8. forduló, végeredmény:
Ferencvárosi TC–AZ Alkmaar 4–3 (3–0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 657 néző, v.: Nenad Minakovic (szerb)
gólszerzők: Ben Romdan (9., 45), Traoré (34.), Varga B. (82. – büntetőből), ill. Mijnans (76., 90+5), Parrott (90.)
sárga lap: Varga B. (12.), Makreckis (66.), illetve Belic (7.)
Ferencvárosi TC: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic, Traoré (Zachariassen, 73.) – Abu Fani (Kady Borges, 73.), Maiga (Rommens, 30.), Tóth A. – Varga B. (Saldanha, 84.), Ben Romdhane (Raul Gustavo, 84.)
AZ Alkmaar: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma, a szünetben), Goes, Dekker, De Wit – Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belic (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (Parrott, 63.)
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
szóljon hozzá!