
2013. február 13., 19:252013. február 13., 19:25
Az izmiri csapat veretlenül érkezett Medgyesre, ám ezen a találkozón végig hátrányban játszott – a Gaz Metan előnye a 26. percben már 16 pontos (56:40) is volt. A hazai siker kulcsa Bobby Dixon kikapcsolása volt, a vendégek amerikai irányítója – aki a két csapat első meccsén 28 pontig jutott – egyetlen akciókosarat tudott csak dobni Kyle Shiloh őrizetében, a medgyesi védelem pedig 17 eladott labdába hajszolta bele a vendégcsapatot. Támadásban szépen elosztották egymás közt a pontokat a hazai játékosok: Ivan Lilov 15-öt, Andrei Mandache 14-et szerzett, de kétszámjegyűt dobott a három szerb magasember, Ivan Ivanovics (12), Zoran Krsztanovics (11) és Alekszandar Mladenovics (10) is. Az izmirieknél Will Thomas (28 pont, 14 lepattanó) dupla-duplát ért el, de a társaitól kevés segítséget kapott, csupán Dixon (11) és Can Mutaf (11) jutott még tíz fölé.
Marcel Ţenter, a Gaz Metan edzője szerint az első félidő jó játékával szerezték meg a győzelmet. „Mi diktáltuk az iramot és könnyű kosarakat dobtunk egy nagyon jó védelemmel rendelkező csapatnak. A másodikban pedig jól védekeztünk Dixon ellen” – értékelt a medgyesi szakvezető. Ufuk Sarica, a Karsiyaka trénere szerint csapata a rossz kezdés után nem találta meg a megfelelő ritmust, ezért szenvedett vereséget. „Gratulálok a hazai csapatnak. Győzelemre készültünk, de a pályán nem tettük meg az ehhez szükséges dolgokat” – mondta a török szakember. A magyar bajnok Szolnok négypontos vereséget szenvedett Dunkerque-ben a Gravelines csapatától, amelyet az első fordulóban ugyanilyen különbséggel győzött le. Az Olaj KK legjobbja a 21 pontig jutó Báder Márton volt.
Eurochallenge Kupa, Top 16,
4. forduló, I csoport: Medgyesi Gaz Metan–Pinar Karsiyka 77:69, BK Ventspils (lett)–Joensuun Kataja (finn) 75:61. Az állás: 1. Karsiyaka 7 pont, 2. Ventspils 6, 3. Medgyes 6, 4. Joensuun 5. J csoport: BCM Gravelines Dunkerque–Szolnoki Olaj KK 82:78, Hapoel Holon (izraeli)–Paris Levallois (francia) 84:101. Az állás: 1. Paris Levallois 7, 2. Gravelines 7, 3. Szolnok 6, 4. Hapoel 4.
| Két korábbról elhalasztott mérkőzést rendeztek tegnap a női kosárlabda-Nemzeti Ligában: a Kolozsvári U 80:34-re nyert hazai pályán a Nagyváradi VSK ellen, a Gyulafehérvári CSU pedig Brassóban győzte le 71:60-ra az Olimpiát. |
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.