Az angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott az orosz csapattal Marseille-ben a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában, szombaton este.
2016. június 12., 14:132016. június 12., 14:13
2016. június 12., 14:442016. június 12., 14:44
Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat az MTI beszámolója szerint, az első komoly védést az orosz kapusnak kellett bemutatnia a hetedik percben, amikor Lallana célozta meg a kapu közepét 14 méterről. A folytatásban is az angolok voltak a veszélyesebbek, igaz, egy-két lehetőség az oroszok előtt is adódott. A szigetországiak rendre gyorsan, kevés passzból építettek fel a támadásokat, a befejezéseknél azonban szinte bárhonnan is próbálkoztak, mindig Akinfejevet találták el. A játékrész hajrájában már-már nyomasztóvá vált az angol fölény, ám gól nem született.
Fordulás után ha lassú ütemben is, de változott a játék képe, az oroszok felülkerekedtek, a félidő derekához közelítve már úgy tűnt, veszélyesebbek is, mint az angolok. A 70. percben aztán mégis majdnem a szigetországiak szurkolói örülhettek, de Rooney lövését Akinfejev a kapufára tolta. Három perccel később viszont már a szerencse sem segíthetett az oroszokon, Dier 17 méterről elvégzett szabadrúgása után a labda védhetetlenül csapódott a felső léc alá. A hajrában úgy tűnt, az oroszok nem találják meg a módját annak, hogy hogyan szerezzenek gólt a masszív védekezésre berendezkedő angolok ellen, de az utolsó pillanatban Vaszilij Berezuckij fejese utat talált a kapuba.
A mérkőzés lefújása után ismét összecsapást provokáltak ki az orosz szurkolók, de ez nem volt összemérhető a meccs előtti, délutáni verekedéssel, amelyben 31-en sérültek meg, köztük egy ember életveszélyesen – jelentette a francia hírügynökség. A stadionban az orosz szurkolók petárdákat hajigáltak, bengáli tüzet gyújtottak, és mindenféle tárgyakkal dobálták az angol drukkereket. Sérültekről nem érkezett jelentés. A pirotechnikai eszközök annak ellenére jutottak be a stadionba, hogy a szurkolóknak három ellenőrző ponton is meg kellett mutatniuk a csomagjaikat.
Az angol–orosz döntetlen miatt a B csoport élén Wales maradt, amely szombaton délután 2-1-re legyőzte Szlovákiát. A vezetést a walesiek legnagyobb sztrája, Gareth Bale szerezte meg szabadrúgásból, ám bő egy óra játék után a szlovákok Ondrej Duda révén egyenlítettek – a gólszerző néhány másodperccel gólja előtt állt be csereként. Csakhogy húsz perccel később újra Wales vezetett: Aaron Ramsey bukdácsolt a szlovák tizenhatosnál, cselnek szánt passza a szintén csereként beállt Hal Robson-Kanu elé került, aki ugyan eltörte a labdát, de így is elgurított a kapus mellett. Bár Szlovákiának megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ez nem történt meg, így a britek örülhettek.
A szombati nap első meccsén a románokat is felvonultató A csoportban Svájc 1-0-ra legyőzte Albániát. A lensi összecsapáson hamar vezetést szereztek a svájciak, akik a bő félóra múltán 10 főre fogyatkozott riválissal szemben – csapatkapitányuk, Lorik Cana saját büntetőterülete előtt elcsúszott és kétségbeesetten kézzel mentett, amiért megkapta második sárga lapját – a meccs végéig megőrizték minimális előnyüket.
1. forduló, szombati eredmények:
A csoport:
Svájc–Albánia 1-0 (1-0). Lens, Stade Bollaert-Delelis Stadion, 34 ezer néző, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol). Gólszerző: Schär (5.). Kiállítva: Cana (37.).
A csoport állása: 1. Franciaország 3 pont (2-1), 2. Svájc 3 (1-0), 3. Románia 0 (1-2), 4. Albánia 0 (0-1).
B csoport:
Wales–Szlovákia 2-1 (1-0). Bordeaux, Stade de Bordeaux, 37 831 néző, v.: Kim Thomas Haglund (norvég). Gólszerzők: Gareth Bale (10.), Robson-Kanu (81.), illetve Ondrej Duda (61.).
Anglia–Oroszország 1-1 (0-0). Marseille, Stade Vélodrome, 62 343 néző, v: Nicola Rizzoli (olasz).
Gólszerzők: Dier (73.), illetve Berezuckij (92.).
A csoport állása: 1. Wales 3 pont, 2. Anglia 1 (1-1) és Oroszország 1 (1-1), 4. Szlovákia 0.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!