
Egy héttel az idegenbeli gól nélküli döntetlennel végződött első mérkőzést követően a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata kedden hazai környezetben fogadja az északír Cliftonville együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján.
2014. július 21., 20:202014. július 21., 20:20
Kondás Elemér együttese a klub történetében először játszik nemzetközi tétmérkőzést a Nagyerdei Stadionban. A belfasti összecsapáson a találkozó elején még a hazaiak alakítottak ki néhány helyzetet, a Debrecen azonban ezt követően átvette az irányítást, és egy ízben a keresztlécet is eltalálta, így összességében közelebb állt a győzelemhez.
Amennyiben a hajdúsági együttes továbbjut, akkor a fehérorosz BATE Boriszov és az albán KS Skënderbeu párharcának győztesével találkozik. Kondás Elemér együttese a közelmúltban mindkét lehetséges riválisával találkozott: 2012-ben a BL-selejtező második körében 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Skënderbeu gárdáját, majd a harmadik fordulóban ugyanilyen arányban alulmaradt a BATE Boriszovval szemben.
Ha a Debrecen továbbjut a második fordulóból, akkor biztosan főtábláért küzdhet valamelyik európai kupasorozatban, ugyanis a BL harmadik körének búcsúzói átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójába. A BL-selejtező harmadik fordulójának győztesei pedig már biztos főtáblások, mert ha sikerrel veszik az utolsó kört, akkor a BL, ha nem, akkor az EL csoportkörében szerepelhetnek. A keddi mérkőzést 21.20-tól az m1 csatorna élőben közvetíti.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!