
Teljesen új alapokra helyezné az utánpótlás-nevelést az U21-es román teremlabdarúgó-válogatott frissen kinevezett edzője, Kacsó Endre. A marosvásárhelyi tréner a hazai pontvadászatban is sokkal nagyobb bizalmat szavazna a fiatal játékosoknak, akik ősztől immár ifjúsági bajnokságban mérhetik össze tudásukat. Kacsó a magyar szakemberek megbecsülésének a jelét látja abban, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új vezetősége a felnőttválogatott élére ismét Jakab Zoltánt, az ificsapathoz meg őt nevezte ki.
2014. augusztus 24., 12:352014. augusztus 24., 12:35
– Meglepetésszerűen érte az ifjúsági válogatott élére való kinevezése?
– Nem, hisz a Román Labdarúgó-szövetség új vezetősége már május végén azzal a kéréssel keresett meg, hogy vállaljam el az U21-es csapat irányítását. Látták, hogy évek óta eredményesen dolgozom, nemcsak a marosvásárhelyi első ligás nagycsapatnál, hanem a másodosztályban kiválóan teljesítő, nagyjából 15 és 22 év közötti fiatalokból álló együttesnél is, ugyanakkor azt is tudták, hogy az országban egyedülállóként, 10 és 13 év közötti csoporttal is foglalkozom.
– Miként tud eleget tenni az újabb megbízatásnak? Hiszen nem mondott le a klubcsapatáról.
– Szabad kezet kaptam az FRF elnökétől, Răzvan Burleanutól, így megmaradtam a City’us edzőjének is. A másodosztályban játszó csapatunkat viszont átengedtem Kovács Jánosnak, míg a kicsikkel Lucian Ciurtin fog foglalkozni.
– Mit tart a legfontosabb teendőinek az ifiválogatottnál?
– Elsősorban el szeretném feledtetni azt a rossz gyakorlatot, miszerint játszunk egy-két meccset, aztán hónapokig nem is találkozunk. Edzőtáborozásokra van szükség, meg minél több nemzetközi mérkőzésre lehetőleg erős ellenfelekkel, olyanokkal, akiktől van mit tanulni. Sok tehetséges, ügyes ifjú kergeti a labdát a hazai mezőnyben, akik fizikailag kiválóan teljesítenek, ám taktikailag még éretlenek. Szóval lenne mit bepótolni.
– Gondolom, ennek érdekében találták ki az ősszel elrajtoló ifibajnokságot is.
– Csak így fejlődhet a sportág. Jelen pillanatban hat-hét csapat jelezte szinte biztosra, hogy vállalja a megmérettetést még akkor is, ha egy ilyen bajnokságba való benevezés pluszkiadást jelentene. Ugyanakkor örvendetesnek tartom, hogy nemcsak a City’us, hanem a Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Déva és Galac is egy-egy második csapat indításában gondolkodik. Jó volna, ha az első ligában sikerülne kötelezővé tenni két ifijátékos beneveztetését minden egyes mérkőzésre.
– Idővel akár az utánpótláscsapatok kialakítását is kötelezővé tennék?
– Az lenne az ideális, ha minden klub a felnőttcsapat mellett ifigárdával is rendelkezne, és azzal benevezne a juniorbajnokságba. Egyelőre viszont örülünk, ha az ősztől – a szövetség hathatós támogatásával – hat-hét, esetleg nyolc együttessel elindul az első bajnokság.
– Nem gondoltak arra, hogy valamilyen módon arra ösztönözzék az ország sportiskoláit és iskolás sportklubjait, hogy indítsanak teremlabdarúgó-szakosztályt is?
– Ötletnek jó, de ebben az ügyben még nem tárgyaltunk senkivel.
– Akkor egy esetleges futsalakadémia létesítéséről még ne is beszéljünk?
– Még korai erről beszélni. Távlatilag viszont el lehet ezen is gondolkodni, viszont mint minden komolyabb terv, ez is pénzfüggő.
– Milyen a viszonya a felnőttválogatott trénerével, a bajnokságban a rivális udvarhelyi gárdát irányító Jakab Zoltánnal?
– Mindig is jó volt; akkor is, amikor a válogatottnál vagy a klubcsapatomnál edzőm volt, most is, amióta a klubcsapatok szintjén vetélytársak vagyunk. Jó és eredményes együttműködésre, közös stratégia kidolgozására van szükség ahhoz, hogy a két válogatott karöltve fejlődjön.
– Voltak-e szurkálódások amiatt, hogy mindkét román válogatottat magyar edző irányítja?
– Még nem hallottam rosszalló megjegyzéseket. Az a tény, hogy az új elnök két magyar szakembert bízott meg a nemzeti csapatok irányításával, a bátorságára és a nyitottságára utal, de arról is tanúbizonyságot tesz, hogy valóban értékelik a munkánkat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!