Hirdetés

Elsüllyesztette aradi vendégét a Nagyváradi VSK

A címvédő Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata és a bajnokaspiráns Steaua is kettős győzelemmel rajtolt hazai közönsége előtt az élvonalbeli pontvadászatban. 

2014. október 05., 16:032014. október 05., 16:03

Előbbiek a várakozásoknak megfelelően nagy fölénnyel, 36-5-tel és 20-5-tel verték az Aradot, utóbbiak pedig a dobogóra pályázó Sportul Studențesckel szemben gyűjtötték be a pontokat 10-9 és 9-6-os végeredménnyel.

„Gratulálok az aradiaknak a kitartásukért és az ambíciójukért” – magyarázta lapunknak Dorin Costrăș, a román bajnok edzője, emlékeztetve rá, hogy a Maros-partiak nevezése sokáig kérdéses volt, a klub szakosztályát a megszűnés fenyegette.

„Szerintem értékelni kell azt, amit véghezvittek. Hajnalban érkeztek Váradra, nem volt pénzük szállásra. Reggel 9-kor a medencében voltak, majd a délutáni másik mérkőzésig többnyire az uszodában tartózkodtak ezek a gyerekek” – mutatott rá a váradiak szakvezetője, amikor a találkozó „edzőmeccs” jellegéről kérdeztük. Azt ugyanis az eredmény is jól tükrözi, hogy a címvédőnek nem okozott semmilyen problémát az ellenfél, ugyanakkor ez a bajnoki jó lehetőség volt arra, hogy megmozgassa újonc fiataljait, így Szabó Roland és Bogdan Remeș is megmártózott a medencében.

Marko Avramovics – ahogyan az várható volt – a lelátóról szemlélte a küzdelmet, hiszen a VSK negyedik szerb légiósa egyelőre még nem kapott játékjogot a román élvonalban. „A szövetség még mindig nem hagyta jóvá, hogy rotációban nevezhessünk 3 légióst a mérkőzésekre. De a többi klub már előterjesztett egy iratot, amelyben ehhez beleegyezését adja. Tehát a dolog jó úton halad, már csak az a kérdés, hogy mikor születik döntés az ügyben. Úgy tűnik, a szövetségnek az a szándéka, hogy minél inkább húzza az időt” – tudtuk meg Costrăștől.

Meglátása szerint jelenleg teljes káosz uralkodik a sportág központi vezetésénél. Anatol Grințescu elhunyta óta elnök nélkül működik, a vezetőtanácsban pedig Steaua-párti tagok maradtak. „Szerintem arra várnak, hogy megelégeljük ezt a helyzetet, felmérgeljük magunkat és visszalépjünk” – fogalmazott az edző, aki a soron következő bajnoki mérkőzését már kedden lejátssza Bukarestben a Rapid ellen, hogy onnan másnap a törökországi Isztambul felé vegye az irányt egy felkészülési tornára.

„Amikor visszajövünk, még marad 3-4 napunk, hogy picit pihenjünk és előkészítsük a Bajnokok Ligája második, budapesti selejtezőtornáját” – magyarázta.

A román bajnokság első fordulójának többi, hétvégi eredménye: Dinamo–Rapid 14-5 és 12-6, Nagyváradi Crișul–Kolozsvári Poli 11-10 és 11-10.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés