Hirdetés

Első a Veszprém

Csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe az MKB Veszprém a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában, mivel az utolsó fordulóban könnyedén nyert a sztárjait otthon hagyó Atlético Madrid ellen.

2013. február 25., 07:482013. február 25., 07:48

A másik magyar csapat, a Pick Szeged már a tegnap esti, a Füsche Berlin elleni idegenbeli zárómeccse előtt megnyugodhatott, ugyanis a Schaffhausen szombaton kikapott a Zágrábi Croatia vendégeként, ezzel pedig biztossá vált, hogy a szegediek negyedikként zárnak csoportjukban, azaz továbbjutnak a nyolcaddöntőbe.

A B jelű hatosban érdekelt veszprémieknek pontot kellett szerezniük a csoportelsőséghez, az pedig már korábban eldőlt, hogy a tavaly finalista vendégek a harmadik helyen zárnak a magyar bajnok és a címvédő Kiel mögött. Ennek megfelelően a spanyolok nem is kockáztattak: az Atlético Madrid csupán 12 játékost nevezett az összecsapásra, kimaradt például három sztár, Lazarov, Balic és Aguinagalde is. A hazaiak – akik október 14-én 27-26-ra nyertek Madridban – nem számíthattak a Kielben vesesérülést szenvedett beállósra, Onetóra.

Az MKB először a 4. percben vezetett a kinti találkozón tízszer eredményes Nagy révén, s az átlövő a folytatásban is ellenállhatatlan volt, így közel negyedóra elteltével már 8-3 volt az állás. Állandósult a 3-5 gólos különbség, ám egyre több lett a hiba mindkét oldalon. Azért így is akadtak látványos megmozdulások, az Atlético például kettős emberhátrányban is eredményes tudott lenni. A szünet előtt tovább fogyatkozott a vendéggárda, miután a kapus Sabanovics megsérült. A helyére a mindössze 19 éves Diaz Garcia állt be, aki rögtön ziccert fogott. A pihenőre 12-8-cal vonultak el a csapatok. A folytatásban tovább könnyelműsködött a Veszprém, ennek következtében lassan felzárkózott a rivális (14-12). Ahogy rendezte sorait a házigazda, pillanatok alatt háromszor is eredményes volt, amikor kellett, mindig jól összpontosított az MKB, ennek köszönhetően pedig meglett a kötelező győzelem.

A BL nyolcaddöntőjének sorsolását kedden rendezik Bécsben. A csoportelsők a negyedikekkel, a másodikok pedig a csoportharmadikokkal játszanak úgy, hogy az azonos csoportból érkezők nem kerülhetnek párba. Ennek megfelelően könnyen összejöhet a magyar párharc is a legjobb 16 között, a Veszprém vagy a Szegeddel, vagy a spanyol Ademar Leónnal, vagy pedig adán Silkeborggal kerül össze. A szegediek tobvábbi lehetséges ellenfelei a német Hamburg és a lengyel Vive Kielce.

Bajnokok Ligája, a csoportok 1. helyezettjei: Hamburg, MKB Veszprém, Vive Kielce, Barcelona. A csoportok 2. helyezettjei: Flensburg, THW Kiel, Metalurg Szkopje, Füchse Berlin. A csoportok 3. helyezettjei: Csehovszkije Medvegyi, Atlético Madrid, Gorenje Velenje, Dinamo Minszk. A csoportok 4. helyezettjei: Ademar León, Celje, Silkeborg, Pick Szeged.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés