Söpréssel jutott a marosvásárhelyi kosárlabda-történelem első bajnoki döntőjébe a Maros KK férficsapata, amely a két hazai siker után szerda este Medgyesen is győzni tudott a Gaz Metan elleni elődöntőben (92:84).
2013. május 09., 13:392013. május 09., 13:39
2013. május 09., 13:542013. május 09., 13:54
Bár a „tigrisek” korábban még egyszer sem nyertek a medgyesi csarnokban, most ezt az átkot is megtörte Szrecsko Szekulovics együttese, miközben a három év alatt két Román Kupát is nyerő Gaz Metan képtelen túljutni a bajnoki elődöntőn: négy szezon alatt negyedszer is elbuktak, immár harmadszor 3-0-ás összesítéssel.
Ötödik meccs lesz a női döntőben
Nem sikerült behúznia második hazai mérkőzését és ezzel együtt a bajnoki címet az Aradi ICIM együttesének a női döntőben: a címvédő CSM Târgovişte 76:73-ra győzött a Victoria-csarnokban. A finálé így összesítésben 2-2-re áll, és az aranyéremről a hétfői târgoviştei találkozó dönt majd. Az ICIM a játékidő nagy részében csak futott az eredmény után, és bár a második negyedben jegyzett 27:42-es hátrányát szinte teljesen ledolgozta, a nagyszünet után egyszer sem tudta átvenni a vezetést. Hiába nyerte a negyedik játékrészt 20:10-re a hazai együttes, az utolsó percben sem 70:73-nál, sem 73:76-nál nem ment be az egyenlítésért rádobott hárompontos. Matee Ajavon (25 pont) és Jillian Robbins (21) kiemelkedően játszott a CSM-nél, aradi oldalon szintén az amerikai légiósok, Christina Wirth (19), Chrissy Givens (18) és Jenniger Risper (16) voltak a húzóemberek.A vásárhelyiek a 24. percben már 11 pontos (55:44) hátrányban is voltak, az utolsó szünet előtti és utáni percekben viszont egy 9:0-ás sorozattal átvették a vezetést, a végjátékban pedig higgadt büntetőzéssel (7/8 az utolsó másfél percben) megőrizték előnyüket. Andrija Csirics (27 pont, 4 tripla) és Branko Csuics (23 pont, 4 tripla, 9 lepattanó) voltak a Liviu Dumitru sérülése miatt mindössze hét játékost bevető Maros KK legeredményesebb játékosai, a tízes rotációt alkalmazó Medgyesnél pedig Kyle Shiloh (23) dobta a legtöbbet.
A másik ágon a Ploieşti átvette a vezetést Nagyvárad ellen, ám az események középpontjában egy fegyelmi ügy állt. A címvédő sztárja, Cătălin Burlacu ugyanis a második váradi mérkőzés után kétmeccses eltiltást kapott Milos Peszics megütéséért, a CSU vezetése azonban megfellebbezte a döntést. A szakszövetség fellebbviteli bizottsága azonban nem a szerdai mérkőzés előtt, hanem csak csütörtök reggel tárgyalta az ügyet, Burlacu pedig játszott és 9 pontot szerzett a VSK ellen. Végül másodfokon egy meccsre csökkentették az eltiltást, amelyet a CSU kapitánya a csütörtök esti negyedik találkozón tölt le.
Bármelyik csapat is jut tovább, az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntőben az alapszakaszgyőztes Maros KK-nak lesz pályaelőnye, az első két találkozót május 17-én és 18-án rendezik a vásárhelyi sportcsarnokban.
Férfi Nemzeti Liga, elődöntő, harmadik mérkőzések: Medgyesi Gaz Metan–Marosvásárhelyi Maros KK 84:92 (a párharcot a Maros KK nyerte 3-0-ra), CSU Ploieşti–Nagyváradi VSK 86:68 (a párharc állása 2-1). A 13–16. helyért: Dinamo–CSŞ Giurgiu 90:106 (a párharcot Giurgiu nyerte 3-0-ra).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!