
A Nagyváradi VSK kosárlabdacsapata mindkét hazai pályán vívott mérkőzését megnyerte a Maros KK ellen a Nemzeti Liga elődöntőjében, így egy győzelemre került a finálétól. A másik elődöntőben a CSU Ploieşti egyenlített a Kolozsvári U-BT Mobitelco ellen, az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban 1-1-re állnak a felek.
2014. május 15., 15:552014. május 15., 15:55
A kolozsvári kosárlabdacsapat úgy utazott a címvédő otthonába az elődöntő első két mérkőzésére, hogy semmilyen teher nem volt rajta. Egyrészt a Nagyszeben ellen ötödik mérkőzésen kiharcolt legjobb négybe kerülés felszabadulttá tette a játékosokat, másrészt Ivan Kuburovics sérülés miatt nem léphetett pályára, ezért a kisebb rotáció miatt csapattársai még motiváltabbak lettek.
Az első, keddi összecsapáson ennek megfelelően minden bejött a kolozsváriaknak: rekordot jelentő 21 triplának köszönhetően 99:89-re nyertek. A második összecsapásra azonban a szűkebb rotáció és a sorozatterhelés már meglátszott Dorin Pintea együttesén, amelyet a CSU Ploieşti játékosai „szétfutottak\": Alhaji Mohammed és a két magaesember, Gerard Lee és Ante Krapic vezetésével 23 ponttal nyertek, így összesítésben kiegyenlítettek.
„Az első mérkőzés után, szerdán nagyon nehéz volt. Hiányzott a frissesség a játékban és a koncentrációban. Gratulálok a fiúknak az odaadásért, akik a nehéz meccsen is makacsul küzdöttek. Örülök, hogy egy mérkőzést nyertünk Ploieşti-en, ez a legfontosabb\" – értékelte Dorin Pintea, a Mobitelco vezetőedzője az első két mérkőzésen látottakat.
Az alapszakaszban elfoglalt második helyének köszönhetően a Nagyváradi VSK hazai pályán kezdhette a Maros KK elleni párharcot. A vásárhelyi csapatból Goran Martinics sérülés miatt mindkét mérkőzést kihagyta. A montenegrói irányító hiányát nagyon megérezte a Maros KK: a szezonban 18,3 pontos átlaggal rendelkezik, de pontjai mellett a csapat ritmusát is ő diktálja.
A hazai közönség előtt szereplő Nagyváradi VSK, bár a szerdai mérkőzés első tíz percét 22:16-ra elvesztette, utána két negyedben is megállíthatatlan volt (31:19 és 27:12), így a záró szakasz előtt már 21 ponttal vezetett. A hajrában nem történt lényegi változás, így a VSK a második mérkőzést is megnyerve, összesítésben 2-0-ás előnnyel utazik Vásárhelyre.
Cristian Achim, a váradiak trénere dicsérte játékosait, ugyanakkor óvatosságra is intette őket a második találkozó után: „Szeretnék gratulálni a játékosoknak, mert csodálatosak voltak. De azt is szeretném, hogy megnyugodjunk, és kezdjük az elejéről. Meg vagyok győződve, hogy pokoli mérkőzés vagy mérkőzések várnak ránk.\"
Szrecsko Szekulovics, a Maros KK edzője kollégájával ellentétben tanítványai odaadását hiányolta: „Véleményem szerint néhány játékos nem volt a csapattal. Bár fizikailag itt voltak, lélekben máshol jártak.\" A tréner azonban bízik a jó folytatásban: „Harcolni fogunk, semmi sincs veszve, ebben a rájátszásban is van olyan példa, amely azt mutatja, hogy 2-0-ról is vissza lehet jönni\" – utalt a kolozsvári együttes negyeddöntős szereplésére.
A Maros KK kedden, május 20-án fogadja a VSK-t a párharc harmadik mérkőzésén, szükség esetén a negyedik mérkőzést május 22-én rendezik. A Mobitelco–Ploieşti párharc következő két összecsapására május 22-én, illetve 23-án kerül sor.
Nemzeti Liga, férfiak, elődöntő, első mérkőzések: Nagyváradi VSK–Maros KK 80:74, CSU Ploieşti–Kolozsvári U-BT Mobitelco 89:99. Második mérkőzések: Nagyváradi VSK–Maros KK 90:74, CSU Ploieşti–Kolozsvári U-BT Mobitelco 90:67.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!