
Mindössze 34 éves korában elhunyt Dudás Miklós
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
2026. január 05., 15:362026. január 05., 15:36
2026. január 05., 18:542026. január 05., 18:54
A lap kifejtette, Dudás Miki, polgári nevén Dudás Miklós 1991. április 14-én született Budapesten, és fiatalon a magyar kajak-kenu sport egyik legismertebb alakjává vált. Gyermekkorában kezdett kajakozni, tehetsége hamar megmutatkozott, az utánpótlás-versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el. Felnőtt pályafutása során elsősorban a rövid távú sprintszámokban szerepelt sikeresen.
Részt vett a 2012-es londoni olimpián, ahol K–1 200 méteren döntőt ment és hatodik helyezést ért el, ami komoly nemzetközi elismerést jelentett számára. Világ- és Európa-bajnokságokon több érmet is szerzett, 2014-ben világbajnoki címet ünnepelhetett váltóban, később pedig K–4 500 méteren is dobogóra állhatott. Pályafutását ugyanakkor beárnyékolták doppingügyek, amelyek miatt egyes eredményeit később elvették, és ezek jelentősen hatottak sportolói karrierjének alakulására.
Az utóbbi években komoly személyes tragédia is érte, édesapja egy brutális támadás következtében hunyt el, ami mélyen megrázta a családot. Dudás ebben az időszakban nagy felelősséget vállalt, átvette a családi vállalkozás irányítását, és nyíltan beszélt a gyász feldolgozásáról. Életútja így nemcsak sportsikerekről, hanem küzdelmekről, hibákról, tanulságokról és újrakezdésről is szólt, amelyek emberileg is sokak számára tették hiteles alakjává a magyar sztárvilágnak – írja a Híradó.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn délután közölte: a sportoló halála kapcsán nem merült fel bűncselekmény, idegenkezűség gyanúja. A helyszíni szemle még tart, a halál pontos okát a boncolás fogja megállapítani. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!