Hirdetés

Egy pontot vitt haza a Genk otthonából a Ferencváros, továbbra is veretlen a Konferencia-ligában

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a belga Genk otthonában a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.

MTI

2023. október 27., 07:392023. október 27., 07:39

A rendkívül sok szabálytalansággal tarkított kemény és harcos összecsapáson mindkét gárda egy kapufáig jutott el. Az FTC ezzel a döntetlennel, öt ponttal a második helyen áll a csoportban.

A hazai szurkolók megadták a módját az összecsapás felvezetésének, óriás-koreográfiával és vélhetően UEFA-büntetést eredményező tűzijátékkal fogadták a csapatokat. Ennek következményeként

Hirdetés

a játékvezetőnek néhány percre félbe is kellett szakítania a találkozót, Dibusz kapuja előtt ugyanis jókora füst gomolygott.

Mindkét együttes rendkívül fegyelmezetten és keményen állt bele a meccsbe, sok volt az egy az egy elleni párharc, az ütközés és szabálytalanság.

Ebből kifolyólag a kapusoknak szinte semmi dolguk nem akadt, egy-egy veszélyesebb akció alakult ki mindkét oldalon.

A 30. percben egy remek szabadrúgás-variáció után megszerezhette volna a vezetést a Ferencváros, de Sigér közeli lövése elakadt a kapusban.

A 42. percben az ex-ferencvárosi Paintsil villant meg, egy csel után gyönyörűen tekert a hosszú sarok felé, Dibusz nyújtózott ugyan, de nem érte el a labdát, amely szerencséjére a felső lécen csattant.

Nagy kimaradt hazai helyzettel indult a második félidő – Zeqiri senkitől sem zavartatva fejelhetett öt méterről, de gyenge volt a megoldása –, amelyben újfent a vendéglátók kezdtek erőteljesebben.

A magyar bajnoknak szinte minden energiáját felemésztette a védekezés, így csak elvétve jutott el a rivális kapujáig.

A 81. percben viszont centikre volt a Ferencváros a vezetés megszerzésétől, szöglet után a lepattanó labdát Owusu négy méterről a rövid kapufára lőtte.

A hajrában tovább folytatódott a helyenként durva csata - a csereként beállt Arokodare piros lapot is kapott a ráadásban VAR-vizsgálat után -, de az eredmény nem változott, maradt a gól nélküli döntetlen.

Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője légedett a Genk otthonában elért gól nélküli döntetlennel szerzett egy ponttal.

„Európában minden egyes pontnak jelentőége van. A legfontosabb az, hogy nem szenvedtünk vereséget. Nagyon kemény meccs volt minden szempontból, és persze mi minden találkozót szeretnénk megnyerni, az ellenfelünk erős volt. Talán ma nem a legjobb Ferencváros futballozott, de úgy érzem, megtiszteltük azokat a szurkolóinkat, akik ilyen sokat utaztak azért, hogy minket támogassanak” – fogalmazott a szerb tréner a Konferencia-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában rendezett összecsapást követően.

A szakember hozzátette, érdekes mérkőzés volt, hiszen akár győzelem, de vereség is lehetett volna a találkozóból.

Dejan Stankovic kiemelte, ez egy rendkívül erős csoport, amelyet sokkal inkább gondol Európa-liga szintűnek, éppen ezért minden egyes pontnak jelentősége van. Hozzáfűzte,

az, hogy a gárda még két mérkőzést játszhat hazai környezetben, reális esélyt ad arra, hogy továbbjusson a csoportból.

Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője arról beszélt, hogy a második játékrészben nem tudták olyan nyomás alatt tartani magyar riválisukat, mint amit elterveztek, ráadásul ezen az estén a támadóharmadban nem volt meg bennünk a kell kvalitás és lendület. Hozzátette, ennek az eredménynek köszönhetően idegeneben kellene majd jobb eredményt elérniük, ami mindig nehezebb, mint hazai pályán.

Dejan Stankovic irányításával továbbra is veretlen a Ferencváros, amely a harmadik számú európai kupasorozat következő fordulójában, november 9-én hazai pályán fogadja a Genket.



Konferencia-liga, csoportkör, 3. forduló:
F csoport: Genk (belga)-Ferencvárosi TC 0-0
Genk, v.: Aleksandar Stavrev (északmacedón)
kiállítva: Arokodare(93.)
sárga lap: Arteaga (29.), el-Hanúsz (59.), illetve Botka (40.)
Genk:
Vandevoort - Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga - Paintsil (el-Hadj, 90.), Galarza, Heyhen, el-Hanúsz - Baah (Sor, 75.), Zeqiri (Arokodare, 75.)
Ferencvárosi TC:
Dibusz - Botka (Ben Romdhane, a szünetben), S. Mmaee, Cissé (Abena, a szünetben), Ramírez (Pászka, 82.) - Sigér, Makreckis - Zachariassen (Owusu 65.), Abu Fani, Marquinhos - Pesic (Lisztes, 73.)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon

Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 13., hétfő

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán

Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán
2026. július 12., vasárnap

Messi Kane-e menni? Összejött az újabb álomelődöntő a vébén

A címvédő argentin válogatott csaknem egy órán keresztül emberelőnyben játszva, hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a svájci csapatot a labdarúgóvébé Kansas Cityben rendezett negyeddöntőjében.

Messi Kane-e menni? Összejött az újabb álomelődöntő a vébén
Hirdetés
Hirdetés