
A Fradinak nem sikerült csodát tennie, a budapesti zöld-fehérek az Európa Ligában folytatják szereplésüket
Fotó: Fradi.hu
Az európai labdarúgókupák 2025–2026-os szezonjában egy magyar és két román csapat jutott be valamelyik sorozat főtáblájára: a Ferencváros és az FCSB az Európa Ligában, az Universitatea Craiova pedig a Konferencialigában próbálja meg kivívni a továbbjutást. A legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában ezúttal sem szerepel a két ország valamely képviselője, de ennek ellenére nem zajlik magyarok nélkül a BL, ráadásul a Liverpool és a Galatasaray magyar válogatottjai egymás ellen játszanak majd.
2025. augusztus 29., 11:322025. augusztus 29., 11:32
A magyar bajnok Ferencváros még szerdán véghez vitte ugyan a bravúrt Azerbajdzsánban, és 3–2-re nyert az FK Qarabag otthonában a BL-selejtező rájátszásának visszavágóján, de a budapesti 3–1-es vereség miatt ez kevés volt a továbbjutáshoz, így ebben a szezonban sem jutott az elit mezőnybe, hanem a play-off veszteseként átkerült a második legrangosabb sorozat, az Európa Liga főtáblájára.
ugyanis a kiemelés során a budapestiek a második, a bukarestiek a harmadik erőcsoportba kerültek. Hogy ellenfelek lesznek-e, majd kiderül az európai szakszövetség (UEFA) által péntek kora délután Monte-Carlóban tartott sorsoláson.
Az FCSB egyébként korábban, már a selejtező 2. fordulójában búcsúzott a BL-től, így számára csütörtök este az Európa Liga volt a tét a skót Aberdeen ellen vívott visszavágón. Az idegenbeli 2–2 után hazai pályán 3–0-ra nyert Gigi Becali mecénás csapata, így végül magabiztosan jutott tovább.
A harmadik számú nemzetközi kupában, a Konferencialigában is csütörtök este rendezték az úgynevezett play-off, a 4. forduló visszavágóit:
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata, a Liverpool FC a többi között a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasarayjal találkozik a Bajnokok Ligája főtábláján. A csütörtöki, monte-carlói sorsoláson mindegyik klub két-két ellenfelet kapott a négy kalapból, az egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakaszban.
Az angol bajnok Liverpool sorsolása rendkívül nehéznek tűnik, hiszen
az Eintracht Frankfurt, a PSV Eindhoven, az Olympique Marseille, és a selejtező negyedik fordulójában a Ferencvárost búcsúztató azeri Qarabag ellen kell pályára lépnie.
A BL-címvédő és francia bajnok Paris Saint-Germaint összesorsolták a spanyol bajnok FC Barcelonával, az Atalantával, az Európa Liga-győztes Tottenham Hotspurrel, a portugál Sporting CP-vel, a Newcastle Uniteddel, az Athletic Bilbaóval, illetve az idei és a tavalyi német bajnokkal, a Bayern Münchennel és a Bayer Leverkusennel.
Sallai Roland isztambuli együttesére a Liverpoolon kívül a Manchester City, az Atlético Madrid, az Eintracht Frankfurt, a holland AFC Ajax, a norvég Bodö/Glimt, az AS Monaco FC és a belga Royale Union Saint-Gilloise vár.
A játéknapok szeptember 16–18., szeptember 30. –október 1., október 21–22., november 4–5. és 25–26., december 9–10., január 20–21., valamint január 28. A pontos menetrendet később hozza nyilvánosságra az európai szövetség. A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 19 órától.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a jövő évi, budapesti döntőtől kezdve 21 helyett (közép-európai idő szerint) 18 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája fináléja.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
szóljon hozzá!