
2013. március 21., 12:132013. március 21., 12:13
Az összesítésben a meccs előtt 3-1-re vezető Dab.Doclert utolérte a hosszabbítás átka, a HSC a Mol Liga történetének leghosszabb meccsén hozta vissza a reményt (2-1), az idei fináléban immár másodszor nyerve az alapszakasz-győztes otthonában. A 78 perces csatát ugyan rosszul kezdte a HSC, viszont először tudott úgy meccset nyerni a fináléban, hogy az ellenfél szerezte meg a vezetést.
A találkozó hőse az 51 lövést hárító Stanislav Kozuch volt, a csíki kapus eszén csak Vaszjunyin tudott túljárni a Dab által uralt első harmadban, egy hátul eladott szeredai korongot lőve be. A vendégek a második játékrészben találtak csak magukra, Bors Huba viszont a legjobbkor lőtte be pályafutása első Mol Liga-gólját. A harmadik végén sorra hagyták ki a meccskorongokat a csapatok, a 4-4 elleni hosszabbításban pedig helyzet helyzetet, kapusvas kapusvast követett. A HSC két emberhátrányt is kibekkelt, majd a balszélen elviharzó Moldován passzából Fadrny belőtte a győztest gólt, amelyet még egy óra múlva is a csarnok előtt, a csapat buszánál ünnepelt a főként Budapesten és vonzáskörzetében élő erdélyiekből álló, mintegy 50 fős vendégtábor. A csapat magyarországi, és idéntől érsekújvári meccseit végigtúrázó, összeszokott társaság nemcsak a játékosokat várta meg türelmesen az eleredő esőben a busznál, hanem a hazaúton is felélénkítette egy érdi benzinkút éjféli nyugalmát.
„Túl sok lett volna három hosszabbításos vereség. Nagyon izgalmas, nagyon hosszú meccs volt, de megküzdöttünk azért, hogy végre otthon is nyerhessünk egy találkozót, majd visszatérjünk Dunaújvárosba” – nyilatkozta Gál Sándor, a HSC edzője. A tréner a második harmadtól sérülés miatt nem számíthatott első számú gólvágójára, Vaclav Novakra, a ráadásban már Hurtaj sem játszott a csíkiaknál, akik pénteken fogadják a hatodik meccsen a Dab.Doclert a Vákár Lajos Műjégpályán (Digi Sport 3, Digi Sport Hu, 18.30).
Mol Liga, döntő, hatodik mérkőzés: Dab.Docler–HSC Csíkszereda 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-1). gól: Vaszjunyin (13.), illetve Bors (31.), Fadrny (78.). Kiállítás: 8, illetve 24 perc.
Boros Miklós, Dunaújváros
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.