
Fotó: TransylvaniaOpen/Facebook
Simona Halep beperelte azt a táplálékkiegészítőket gyártó kanadai vállalatot, amelyik szerinte felelős abban, hogy doppingvétség miatt négy évre felfüggesztették a játékjogától, írja a Reutersre hivatkozva az Agerpres.
2024. február 16., 09:592024. február 16., 09:59
A román teniszező több mint 10 millió dolláros kártérítést követel Quantum Nutritiontól, arra hivatkozva, hogy a cég terméke, a Schinoussa Superfood révén került be a szervezetébe a roxadustat nevű tiltott szer, amit a 2022-es amerikai nyílt teniszbajnokság alatt végzett drogteszt kimutatott a vizeletében.
A teniszező erkölcsi kártérítést követel a keresetében, amelyet egy New York-i bíróságon nyújtott be.
A kanadai vállalat nem válaszolt a Reuters kérdéseire.
A teniszező ügyvédjei sem kívánták nyilatkozni a kártérítési perről.
Simona Halepet a múlt héten hallgatták meg a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), ahol korábban megfellebbezte a játékjogának doppingvétség miatti négyéves felfüggesztését. A sportoló kéri, hogy töröljék a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) döntését, és enyhítsenek a büntetésen.
Az ITIA szeptember 12-én jelentette be, hogy a korábbi világelső versenyzési engedélyét négy évre felfüggesztették doppingvétség miatt.
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a szombaton véget ért, 48. Dakar-ralit Szaúd-Arábiában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
szóljon hozzá!