
A címvédő Bayern München labdarúgócsapata a Manchester United otthonában, míg az Atlético Madrid Barcelonában ért el 1-1-es döntetlent a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, keddi mérkőzésein.
2014. április 02., 15:242014. április 02., 15:24
2014. április 02., 16:442014. április 02., 16:44
Mindkét összecsapáson kevés helyzet adódott az első félidőben, majd szinte egy időben született gól a két pályán. Barcelonában a vendég Atlético Madrid – a megsérült Diego Costa helyére csereként beállt – Diego Ribas bal felső sarokba tartó, szépségdíjas bombájával jutott vezetéshez, míg Manchesterben Vidics egy szöglet után fejelt a hálóba.
A bajorokkal először fordult elő a BL mostani kiírásában, hogy egy adott találkozón nem ők szerezték a nyitó találatot, ugyanakkor hátrányuk csupán nyolc percig tartott, mert Bastian Schweinsteiger a neki visszafejelt labdát a léc alá vágta. A német válogatott középpályást aztán az utolsó percben második sárga lapját követően kiállította a játékvezető, így a „besárgult” Javi Martínezhez hasonlóan ki kell hagynia a visszavágót.
„Elégedett vagyok, hiszen a Manchester United a világ egyik legjobb csapata, ezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk. Rendkívül fontos volt, hogy idegenben gólt szerezzünk, ugyanakkor az 1-1 trükkös eredmény\" – nyilatkozta a találkozót követően Pep Guardiola, a bajorok vezetőedzője. A katalán tréner hozzátette, természetesen megpróbálják megnyerni a visszavágót, bízik a játékosaiban.
Hasonlóképpen értékelt David Moyes, a Manchester United szakvezetője is: „Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, a közönség pedig egyszerűen fantasztikus volt. Komoly kihívás volt ez a mérkőzés, de megmutattuk, hogy képesek vagyunk a jó teljesítményre ebben a sorozatban, amelyben nagy hagyományaink vannak.\"
Nem igazolhat a Barcelona
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárta a Barcelonát két átigazolási időszakból (2014 nyara és 2015 tele), mert a klub a 18 év alatti játékosok szerződtetésénél több szabályt is megszegett. A nemzetközi szakszövetség szerdai közleménye szerint a tavaly lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a klub a 2009 és 2013 között időszakban több 18 év alatti játékos megszerzésekor is vétett az előírások ellen. A Barcelonát emellett 450 ezer svájci frank pénzbüntetés megfizetésére is kötelezték.
A másik kedd esti találkozón a Barcelona negyedórát volt hátrányban, ekkor a kiugró Neymar tekerte a labdát a bal alsó sarokba, Andrés Iniesta csodálatos passzát követően.
A két csapatnak egyébként ez volt az idei negyedik összecsapása, és mindegyiken döntetlen született.
„Jó eredményt értünk el, de a párharc továbbra is teljesen nyitott. Két homlokegyenest más felfogású csapat találkozott, mindkettő a saját fegyverével harcolt, a Barca szokás szerint járatta a labdát és az egy az egy elleni párharcokat erőltette. – mondta Diego Simeone, az Atlético edzője – Nagyon szeretem a Barcelona elleni összecsapásokat, hiszen sokat lehet belőlük tanulni és ezáltal fejlődni\" – tette hozzá a madridiak argentin mestere, akinek együttese ezzel megtartotta veretlenségét a sorozatban.
A megszakítás nélkül hetedik BL-elődöntőjére hajtó Barcelona szakvezetője, Gerardo Martino szerint ha a visszavágón hasonlóan futballoznak, továbbjuthatnak: „Remek stílusban és jól futballoztunk, de sajnos nem sikerült olyan eredményt elérnünk, amilyet szerettünk volna.”
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések, keddi eredmények:
FC Barcelona–Atlético Madrid 1-1 (Neymar 71., illetve Diego 56.)
Manchester United–Bayern München 1-1 ( Vidics 58., illetve Schweinsteiger 66.).
A visszavágókat jövő szerdán rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!