Hirdetés

Dél-Afrika lett az amerikai álom hazája

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Mintha Hollywoodban írták volna az Egyesült Államok és Algéria mérkőzésének forgatókönyvét: a végig jobb amerikaiak egy igazságtalanság után is talpra álltak, küzdöttek, és a legvégén győzelmet arattak.

Kiss Csaba

2010. június 24., 09:212010. június 24., 09:21

A mérkőzés előtt mindkét együttesnek sikerre volt szüksége a biztos továbbjutáshoz, sőt Algéria számára nagyarányú győzelem kellett volna. Ennek megfelelően nagy iramban kezdtek a csapatok, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a 22. percben pedig egy pillanatra az amerikaiak örülhettek. Egy kavarodást követően ugyanis a labda az algériai tizenhatosban üresen álló Gomezhez került, aki előbb a kapusba lőtt, majd a kipattanót a hosszú saroknál üresen álló Dempsey-hez passzolta, a Fulham-játékos pedig közelről nem hibázott. A partjelző azonban tévesen lest intett, így Bob Bradley csapatától már a második szabályos gólt vették el ezen a vb-n.

A folytatásban továbbra is az amerikaiak kezdeményeztek többet, de az afrikai együttes sem játszott alárendelt szerepet. A pontatlan paszszok és a kapkodás mellett azonban a rossz helyezkedés is a gól útjába állt: három amerikai ziccernél is előfordult, hogy a játékosok egymást zavarták meg. Az idő elteltével egyre egyértelműbbé vált az amerikai fölény, Algéria a támadásokban szinte csak a kontrákra hagyatkozott, de a védekezését nehezen törte fel az ellenfél. Dempsey-nek így is sikerült kihagynia egy óriási ziccert, a hajrára azonban már alig akadt lehetősége a támadószellemben cserélő amerikaiaknak. Feladásról azonban szó sem volt, és a ráadás első percében végül sikerült találni egy olyan gólt, amit a játékvezető is megadott.

A történések egy elpuskázott algériai lehetőséggel indultak, a kontrából a korábbiaknál jóval gyorsabban fejlődött fel az amerikai együttes, így Dempsey üresen állva kaphatta Altidore-tól a labdát. Próbálkozása ugyan elakadt a kapusban, de a kipattanót a második hullámban érkező Donovan nyugodtan és közelről lőhette a hosszú sarokba. Ezzel az Egyesült Államok nemcsak a mérkőzést, de több rúgott góljának köszönhetően a C csoportot is megnyerte.

A C csoport végeredménye:

1. Egyesült Államok       3    1    2    0    4-3    5
2. Anglia                           3    1    2    0    2-1    5
3. Szlovénia                     3    1    1    1    3-3    4
4. Algéria                          3    0    1    2    0-2    1

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés