Hirdetés

CFR: Pereirát dicsérik, Dorsin a tartalékcsapatban

Labdarúgás – „Nehéz lesz összeállítania a kezdő tizenegyet Ioan Andone vezetőedzőnek, ugyanis legalább húsz olyan játékossal rendelkezünk, akik bármikor bevethetők a kezdő csapatban” – vonta le végkövetkeztetéseit Iuliu Mureşan, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának elnöke a nyári felkészülés befejeztével. A Gépész utcai bajnokcsapat múlt hét végén tért haza az ausztriai Abtenauból, ahol második nyári edzőtáborozása során tíz nap alatt három felkészülési mérkőzést játszott:

Gazda Árpád

2008. július 22., 00:002008. július 22., 00:00

gól nélküli döntetlenre végzett a görög Panathinaikosszal,
3-1-re verte a német Vfl Bochumot és 2-1-re legyőzte a skót Motherwellt. A kolozsvári vasutascsapat hazatérve még egyszer kipróbálta játékosait: 4-0-ra verte a Nagyváradi Bihar FC-t.
„Az uruguayi Alvaro Pereirát tartom a legjobb nyári igazolásnak. A többi új szerzemény is bizonyított, elégedett lehetek, hiszen nagyon értékes játékoskerettel rendelkezünk” – jelentette ki Ioan Andone vezetőedző. Mint ismeretes, Pereira az Argentinos Juniors csapatától érkezett Kolozsvárra, a bajnok CFR sajtóértesülések szerint 2,5 millió eurót fizetett a középpályásért. Az uruguayi játékos mellett az argentin Christian Prette Sanchez, Jose Ignacio Casanave és Gustavo Oberman, illetve a brazil Hugo Alcantara és a Burkina Fasó-i Yssouf Koné is a CFR-hez igazolt. Az érkezők kiszorították a csapatból a svéd Mikael Dorsint, Amoreirinhát, Niklas Sandberget és Fredyt, akik, ha nem érkezik megfelelő ajánlat értük, akkor a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban folytatják pályafutásukat. A CFR vasárnap Otopeni-ben kezdi meg Liga 1-es szereplését.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés