Hirdetés

Bukaresti sportsajtó: Kovács István nagykárolyi futballbíró hatszor többet keres, mint Klaus Iohannis államfő

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

Kovács István labdarúgó-játékvezető messze a legtöbb pénzt kereste a romániai futballbírók közül az elmúlt időszakban a ProSport szerint, amely hozzáteszi: a nagykárolyi sípmester havi juttatása minden bizonnyal a romániai bíráskodás történetében is egyedülálló.

Páva Adorján

2023. szeptember 25., 19:402023. szeptember 25., 19:40

A bukaresti sportportál cikkében úgy fogalmaz: Kovács István jelen pillanatban a „legfelkapottabb” romániai focibíró, ám nem az ország első számú játékvezetőjének történelmi megvalósításai miatt, hanem mert a Szuperliga elmúlt fordulójában „elrontotta” a Kolozsvári CFR-Petrolul Ploiești összecsapást (1-0) azzal, hogy nem adott meg legalább egy „tiszta” büntetőt a vendégeknek, „ha nem kettőt”. Emiatt pedig Kirosz Vasszarasz, a román szakszövetség játékvezetői testületének elnöke is „meghúzta a fülét”.

Mindezek ellenére nincs miért panaszkodnia a 39 éves, testnevelő tanár végzettségű Kovácsnak, hiszen az elmúlt 10 hónapban csak a játékvezetésből havonta átlagosan több mint 20 ezer dollárt keresett. Körülbelül kétszer annyit, mint egy bankigazgató, és hatszor annyit, mint Klaus Iohannis államfő

Hirdetés

– állapítja meg a lap. Amely kiemeli: az irigylésre méltó jövedelem túlnyomórészt nemzetközi szereplésének köszönhető, élen a tavaly év végi katari világbajnoksággal. A ProSport szerint tavaly november és idén szeptember között 40 mérkőzésre delegálták játékvezetőként, tartalékként vagy VAR-bíróként (az eredeti cikk közlése óta csütörtökön a szaúd-arábiai bajnokságban is vezetett még egy meccset), ezek közül pedig csupán 16-ot rendeztek Romániában.

A ProSport „hivatalos és félhivatalos” adatokra alapozva úgy számolta, Kovács István az elmúlt 10 hónapban 234 400 dollárt keresett, azaz havonta átlagosan 23 440 dollárt. A lap megjegyzi, 10-15 százalékos hibahatárral lehet számolni amiatt, hogy nem minden adat nyilvános, viszont ez nem jelenti azt, hogy az összeg csakis kevesebb lehet. A sportportál teljes lebontásban közölte, milyen meccseken fújta a sípot a nagykárolyi bíró, és egy-egy versenysorozatban mennyi pénzt keres(het)ett. A cikk szerint Kovács a katari vébéről hozta haza a legtöbb pénzt, számításaik szerint 92 500 dollárt. Annak ellenére, hogy csak tartalékként delegálták nyolc összecsapásra, de már csak a vébékerettagság 70 ezer dollárt „hozott a konyhára”.

A mesés összeg régóta kering a román sportsajtóban, és a ProSport annak ellenére kitart mellette, hogy maga Kovács István is cáfolta ezt.

A román szakszövetség honlapjának tavaly decemberben adott interjújában reagáltatták az erdélyi magyar játékvezetőt azokra a sajtóhírekre is, miszerint alaposan megtömte a pénztárcáját a labdarúgó-világbajnokságon begyűjtött honoráriumoknak köszönhetően.

A szakember akkor elárulta, nagyon jót szórakozott a katari fizetéséről szóló sajtóhíreken. „Ennek az összegnek még a fele sem futott be a számlámra. A sajtóban emlegetett összeget még az a bíró sem kapja meg, aki a döntőt vezette” – szögezte le Kovács István. Aki mindazonáltal hozzátette, véleménye szerint amikor a legjobbak közé kerül egy sípmester, akkor megérdemli, hogy tisztességesen honorálják a munkájáért.

korábban írtuk

Jót szórakozott a katari honoráriumáról szóló sajtóhíreken a vébé erdélyi magyar sípmestere
Jót szórakozott a katari honoráriumáról szóló sajtóhíreken a vébé erdélyi magyar sípmestere

Életre szóló élménynek, kiváló tanulási lehetőségnek tekinti katari szereplését az erdélyi Kovács István futballbíró, aki közölte: még a felét sem kereste meg a világbajnokságon a sajtóban emlegetett összegnek. A játékvezető tudomásul vette a .

Mindezek ismeretében kell „készpénznek venni” vagy sem a ProSport újabb számítását, az viszont tény, hogy Kovács István – aki már többek között Bajnokok Ligája-elődöntőt is vezetett – hosszú évek óta, és továbbra is a nemzetközi élvonalhoz tartozik, amit ennek megfelelőképpen díjaznak is. Így az az állítás valóban helytálló lehet, miszerint a sporttörténelem legjobban kereső romániai futballbírójává lépett – vagy léphet elő.

Mint ismeretes, Kovács Istvánra Szatmár megyei szülővárosa is büszke: idén januárban ünnepélyes keretek között vette át a Nagykároly díszpolgára címet.

korábban írtuk

Nagykároly díszpolgára lett Kovács István, Románia egyik legkiválóbb futball-játékvezetője
Nagykároly díszpolgára lett Kovács István, Románia egyik legkiválóbb futball-játékvezetője

Kovács István labdarúgó-játékvezető immár szülővárosa, Nagykároly díszpolgára: a kitüntetést szerdán vette át a Szatmár megyei kisváros színházában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Egy nap alatt kétszer is súlyos milliókkal drágult az erdélyi megalétesítmény

Újból megdrágultak az ország legnagyobb, Erdélyben épülő sportcsarnokának kivitelezési munkálatai. Szerdán ugyanis néhány óra leforgása alatt két, a szerződés értékének módosítására vonatkozó hirdetmény is megjelent.

Egy nap alatt kétszer is súlyos milliókkal drágult az erdélyi megalétesítmény
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A San Sirót is bevette a Ferencváros, tovább szárnyalnak a Zöld Sasok Európában

A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

A San Sirót is bevette a Ferencváros, tovább szárnyalnak a Zöld Sasok Európában
2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
Hirdetés
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
Hirdetés
Hirdetés