
A női rövid programmal szerdán Budapesten kezdetét veszi a műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokság, amelyen a csíkszeredai Kelemen Zoltán is jégre lép, a magyar színeket pedig Forgó Kristóf és a jégtáncosok mezőnyében induló Turóczi Dóra, Major Balázs duó képviseli.
2014. január 14., 20:082014. január 14., 20:08
Tíz év után, 2014-ben ismét a magyar főváros látja vendégül Európa legjobb műkorcsolyázóit és jégtáncosait. A SYMA Csarnokban megrendezésre kerülő kontinenstornán – amely a sportág utolsó jelentős világversenye a februári szocsi olimpia előtt – a szervezők tájékoztatása szerint 33 ország 170 versenyzője indul.
A lebonyolítást tekintve a nevezők közül ötvennek a rövid program után véget ér a torna, hiszen az egyéni korcsolyázók esetében 24-24 versenyző, a párosoknál 16, a jégtáncban pedig 20 kettős lép tovább, hogy bemutathassa kűrjét.
A román színekben induló, csíkszeredai Kelemen Zoltán (képünkön) számára a nyolcadik Európa-bajnokság lesz a budapesti. A Svájcban élő műkorcsolyázó eddigi legjobb eredménye a kontinenstornákon a 2012-ben Sheffieldben elért 12. hely.
A két évvel ezelőtti kiváló teljesítmény mellett pályafutásának fontos eredménye a tavaly szeptemberben, Oberstdorfban rendezett Nebelhorn Trophy elnevezésű tornán elért hatodik hely, amellyel indulási jogot szerzett a szocsi ötkarikás játékokra.
Kelemen az eredményeiben megfigyelhető javulást a kiváló edzői háttérrel magyarázza: „Rengeteget változott, ahogy edzem. Egy ilyen környezetben sokkal kimutathatóbb a motivációm. Az emberek, akikkel most dolgozom, mind nagyon jó szakemberek és közös munkánk eredménye a mostani fejlődésem. Az edzőim Gheorghe Chiper és Linda van Troyen, nap mint nap segítenek a legjobb technikai tudásukkal fejleszteni, tökéletesíteni az ugrásokat. A technikai elemek mellett persze a koreográfiára is nagy hangsúly került, ebben Sandra Schär, Oleksandr Kirichenko és Sergiy Kirichenko nyújtott segítséget.\"
Az Eb egyetlen romániai indulója világos célokat fogalmazott meg a maga számára: „A budapesti versenyen és az olimpián is a cél tiszta programot bemutatni, és a lehető legjobb eredményt elérni.\"
A SYMA Csarnokban a magyar szurkolók Forgó Kristófért és a Turóczi Dóra, Majos Balázs jégtáncpárosért is szoríthatnak. A férfiak egyéni versenyében érdekelt Forgó szintén a 24 közé szeretne kerülni: „Az Európa-bajnokságon nagyon szeretnék 24-be kerülni, vagyis kvalifikálni a kűrre.\"
A 20 éves sportoló edzője, Kulcsár Zsófia a felnőtt mezőny követelményeit emelte ki: „A legfontosabb feladat eddig az volt, hogy a juniorról sikerüljön átállni a felnőtt versenyzésre, ami egy nagy ugrás, és nehéz feladat. Mióta hazajöttünk Grazból, arra koncentrálunk, hogy sikerüljön továbbjutnia a rövidprogramból.\"
A 2010-es junior világbajnokságon 12. helyezett Turóczi, Major jégtáncpáros 2006 óta korcsolyázik együtt és negyedik felnőtt szezonjukban a világbajnokságon való induláshoz is megszerezték a szükséges pontszámot.
Edzőjük, Berecz Ilona a szakágban történt szabályváltozásokra emlékeztetett: „Jégtáncban nemrég megszűnt a kötelező tánc, ami most a rövid táncba építve jelenik meg. Mi a demó videót nézegetve úgy gondoltuk, hogy attól lesz a legjobb megtanulni, aki azt a videóra feltáncolta. Ezért Franciaországba utaztunk a világ- és Európa-bajnok Olivier Schoefelderhez. Ez a kapcsolat amellett, hogy javította a pontos technikai tudást, egy nagy név támogatását is magában hordozza.\"
Budapest hetedik alkalommal házigazdája a műkorcsolyázók Európa-bajnokságának. Legutóbb, 2004-ben Sebestyén Júlia csodálatos versenyzéssel aranyérmet nyert, és az akkor mezőnyből öten idén is jégre lépnek, köztük háromszoros Eb-győztes Brian Joubert, és az idei tornára címvédőként érkező Carolina Kostner.
Szerdán 11.30-tól a női rövidprogramra, majd a megnyitó után 18.30-tól a jégtáncosok rövidprogramjára kerül sor. Csütörtökön a férfiak mutatkoznak be, este a jégtáncosok kűrjeit láthatják a nézők. Pénteken a párosok rövidprogramját és a nők kűrjét, szombaton a férfiak, vasárnap pedig a párosok kűrjét és a zárógálát rendezik meg. Az Európa-bajnokság eseményeit a Duna Televízió közvetíti.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!