Hirdetés

Brazília először világbajnok női kézilabdában

A brazil válogatott 22-20-ra nyert a házigazdák ellen a szerbiai női kézilabda-világbajnokság döntőjében, így első alkalommal ünnepelhetett világbajnoki címet. A kézilabdázás történetének 13. országa lett – és az első dél-amerikai – amelyik világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhat. A torna legértékesebb játékosának Eduarda Amorimot, a legjobb irányítónak Görbicz Anitát választották.

Nagy-Méhész Tünde

2013. december 23., 15:352013. december 23., 15:35

Női kézilabda-mérkőzésen rekordot jelentő, több mint 19 ezer szurkoló előtt, a belgrádi Kombank Arénában rendezték a világbajnokság döntőjét. A lelátókon természetesen a szerben voltak többségben, de a brazilok egyáltalán nem illetődtek meg. és a kiegyensúlyozott első félidő után két góllal (13-11) vezettek.

Sőt a második félidő elején tovább növelték előnyüket, és már öt góllal vezettek. A szerb kapuba visszacserélt Katarina Tomasevics –aki egymás után két büntetőt kivédett és kilenc percig nem kapott gólt – erőt adott csapatának, amelynek az 56. percben az egyenlítés is összejött. A brazilok azonban nem törtek meg a nyomás alatt, a hajrában emberhátrányban is betaláltak, és – mivel az egész tornán fantasztikusan játszó Dragana Cvijics ziccert rontott – Rodrigues gólja bebiztosította a győzelmet.

Brazília a második nem európai ország, amely világbajnoki címet szerez női kézilabdában, korábban Dél-Koreának sikerült ez a bravúr 1995-ben.

Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott a negyeddöntőben drámai csatában, kétszeri hosszabbítást követően alulmaradt a későbbi győztes brazil csapattal szemben, és a nyolcadik helyen zárt.

A szerb–brazil döntő szünetében kihirdették a női kézilabda-világbajnokság All Star-csapatát. A magyar válogatottból egyedüliként Görbicz Anita került be, mint a legjobb irányító. A torna legértékesebb játékosa szintén a Győri Audi ETO játékosa, a brazil átlövő Eduarda Amorim lett.

Az All Star-csapat további tagjai: Barbara Arenhart (kapus), Maria Fisker (balszélső). Sanja Damnjanovics (balátlövő), Susann Müller (jobbátlövő), Szun He Vo (jobbszélső), Dragana Cvijics (baálló).

A 2013-as női kézilabda-világbajnokság végeredménye: 1. Brazília, 2. Szerbia, 3. Dánia, 4. Lengyelország, 5. Norvégia, 6. Franciaország, 7. Németország, 8. Magyarország, 9. Spanyolország, 10. Románia, 11. Montenegró, 12. Koreai Köztársaság, 13. Hollandia, 14. Japán, 15. Csehország, 16. Angola, 17. Tunézia, 18. Kína, 19. Argentína, 20. Kongói DK, 21. Paraguay, 22. Algéria, 23. Dominikai Köztársaság, 24. Ausztrália.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés